Archívum

Vicinális túra

A néhai 919. számú vasútvonal nyomában

Feltöltve: 2018.04.14

2018. April 14. Saturday

Természetjáróink a VTSZ országos programja keretében járták be az egykori Celldömölk–Fertőszentmiklós vasútvonal egy szakaszát.

A forgalomnak 1897. december 19-én átadott vasútvonal eredetileg Nezsidertől (ma: Neusiedl am See) Celldömölkig vezetett. A trianoni békeszerződés után Magyarországon maradt vonalszakasz legnagyobb részét 1979-ben megszüntették. Túránk alkalmából mi a Celldömölk–Vönöck szakaszon jártunk, majd a környező településeket kerestük fel.
A celldömölki állomáson egy öreg 275-ös mozdony szolgált a csoportkép hátteréül. A fotózás után Rábai Péter ismertette a néhai vasútvonal történetét, majd elindultunk a túrára, ha nem is az egykori vasúti töltésen. A műholdfelvételeken a celli állomástól nyugatra egy darabon látszik a nyomvonal, de az járhatatlan. Így a Mária útjelzésen lépkedtünk, amely egy későbbi szakaszon a töltés helyén halad. Kemenesszentmárton, templombelső (fotó: Urbán László)
Először egy kis kitérővel Kemenesszentmárton faluba látogattunk el, ahol vezetőnk feleségének közbenjárásával bejutottunk a Szent Márton templomba. Majd Vönöck falu déli részén a régi vasútállomás jellegzetes épületét kerestük fel, amely ma lakóház. Mintegy 2 km-es országúti séta után megérkeztünk Kemenessömjénbe, ahol a szerencsénkre nyitva tartó presszóban kávézásra, folyadékpótlásra nyílott lehetőség. Rövid kiruccanást tettünk Berzsenyi Dániel pincéjéhez, amelyet zárva találtunk. Egy másik porta gazdája szíves szóval invitált minket az udvarába és megkínált minket egy-egy pohárral a saját borából.

Visszatérve a presszóhoz a társaság java része elindult Kemenesmihályfa vasútállomásának irányába. Útközben körbejártunk Kemenessömjénben a valaha szebb időket megért Berzsenyi kastélyt, amelyet az elhanyagolt parkban méltatlanul romos állapotban találtunk. A kemenesmihályfai állomáson felszállva a vonatra csatlakoztunk a többiekhez, akik a kemenessömjéni presszótól busszal visszautaztak Celldömölkre. Ragyogó időben, kellemesen eltöltött nap után érkeztünk Szombathelyre.

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza