Archívum

Régészkedünk, régészkedünk

Egy tartalmas délután a Látványtárban

Feltöltve: 2018.06.04

2018. June 04. Monday

A régészet eredményeiről leginkább a múzeumi kiállításokat szemlélve szerezhetnek élményszerű ismereteket az érdeklődők. A régészet napján a gyermekek is bepillanthatnak e tudomány műhelytitkaiba.

E jeles alkalomból a Savaria MHV Múzeum Régészeti Osztálya évről évre különféle foglalkozásokra várja a diákcsoportokat. Természetesen a múzeumbogár klubosok sem maradhatnak ki a programból. S hogy ez évben az élményt barátaikkal is megosszák, elhívták a Vasi Múzeumi Látványtárba a gencsi nevelőotthon kis lakóit is.
A Látványtár régészeti gyűjteményével a tárgykereső feladat megoldása során ismerkedtek a gyerekek, Kenesei Ágnes vezetésével. A tréfás, rímes találós kérdésekre mindenki nagy lelkesedéssel kereste a megoldást, azaz a leírásnak megfelelő tárgyat. Majd a kakukktojás játék következett, amelyben többek közt azt kellett kitalálni, hogy az ásatási felszerelések közé milyen oda nem illő eszközök keveredtek?
Számos jó pontot, szóbeli jelest bezsebelve búcsúztak a gyerekek Ágnestől, hiszen az emeleten Nagy Marcella további feladattal várta őket. Őskori és római kori tárgyak összekevert halmazát válogatták szét közösen, hogy aztán méltó kiállítás formájában mutassák be munkájuk eredményét.
Köszönet Udvardi Balázsnak, a foglalkozás gondos előkészítéséért!Mint a tortán a hab, a következő két feladat a végére maradt. Udvardi Balázsnál padlómozaik építésében fejthették ki alkotóképességüket a gyerekek, szebbnél szebb mintázatokat kreálva. Egy szusszanásnyi pihenés, frissítő „hernyólé” (valójában kiwiszörp), ropogtatnivalók elfogyasztását követően pedig a foglalkozás régészeti terepmunka részét képező fémkeresőzéssel zárult.

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza