Archívum

2018. January 06. Saturday Vízkereszt napján, a reggeli órákban autóbusszal utaztunk Pornóapátiba. A falu neve valószínűleg a szláv Pernovo névből származik, az utótag az 1221-ben alapított egykori ciszterci apátságra utal. Az 1799-ben lebontott rendház helyén ma annak köveiből felépített, elhagyatott majorság árválkodik. A falu, amelyben nagyon sok német ajkú élt, a trianoni elcsatolást követően 1923-ban népszavazással került vissza Magyarországhoz.
Az első állomás a falu közepén található Árpád-házi Szent Margit templom volt. A középkori eredetű épület mai formáját az 1804. évi barokk, majd a 19. század végi eklektikus stílusú átalakítással kapta. A faszobrokkal ékesített főoltár festményét Dorfmeister István készítette. A harang, amely a néhai apátságból került ide, 1464-ben készült.
Utunk az apátság köveiből épült majorság lepusztult falaihoz vezetett. Innen kezdődött az igazi túra: irány Beled (Bildein)! Déli irányba haladva elhagytuk a falut, majd az országhatárt átlépve lekanyarodtunk a Pinka felé. Átgyalogolva a kis fahídon, a patak nyugati partján haladtunk, ahol megálltunk az elmúlt rendszer emlékét őrző, Magyarországról származó, eredeti magasfigyelő toronnyal ellátott vasfüggöny rekonstrukciónál. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni a 2011-ben átadott Határvidék-élményösvény másik állomását, a labirintust sem. Némi bolyongás után sikeresen bejutottunk az útvesztő közepébe, – a kiút kicsivel könnyebb volt. Megérkezve a temetőhöz, ott pár percre megálltunk, majd felkerestük a falu Szent Vitus titulusú templomát. Szerencsénkre a kapu nyitva volt, így belülről is megtekinthettük az 1968-ban restaurált templomot. Egy helyi lakos megkért minket, hogy távozás után csukjuk be az ajtót. A takaros falun végighaladva kiértünk az országútra. Más út nemigen lévén, azon haladva megint elértük az államhatárt Szentpéterfánál. Megállapítottuk, hogy a Google térképén még látható néhai határépületnek már csak az alapjai vannak meg.
A Communitas Fidelissima (Leghűségesebb Község) címmel kitüntetett Szentpéterfán, utunk utolsó állomásán, először a temetőt kerestük fel, majd a sírkert mellett emelkedő templomban előadást hallgattunk a falu történetéről. A dokumentumok tanúsága szerint már az 1200-as évek elején állt itt egy Szent Péter titulusú istenháza. 1735-ben a régi, időközben átépített templom leégett, csak a gótikus szentély és a sekrestye vészelte át a tűzvészt. Az újjáépített templomot barokk boltozattal látták el, a berendezéseket Ausztriából hozták. Falain Szent Péter életének eseményei láthatók. Ezzel kirándulásunk véget ért. A 65 fős társaság nagyobb része a helybéli Gorica vendéglőben, Rábai Péter szervezésének köszönhetően, megebédelt. A buszindulásig az időt baráti beszélgetéssel, tervezgetéssel töltöttük el.
Reméljük – sőt teszünk is érte! –, hogy a 2018. évre tervezett egyleti természetjáró programban szereplő 28 (!) túra az évadnyitóéhoz hasonló jó hangulatban és érdeklődés mellett valósuljon meg!

Képgaléria

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!