Archívum

A téli táj szépségei

…Ablánctól Csepregig

2017.02.04

Kissé ködös reggelen 20 fővel indultunk útnak a néhai Ablánc csárdától Csepreg irányába. Az útvonal a Szapáry-erdőn keresztül az OKT vonalán vezetett, majd letértünk a kincsédi mezőn a lila jelzésű Mária útvonalra. Innen a csepregi horgásztó mellett a Boldogasszony kápolnát érintve Csepregre jutottunk.

Kissé ködös reggelen 20 fővel indultunk útnak a néhai Ablánc-csárdától Csepreg irányába. Az útvonal a Szapári erdőn keresztül az OKT vonalán vezetett, majd letértünk a Kincsédi mezőn a lila jelzésű Mária útvonalra. Innen a Csepregi horgásztó mellett a Boldogasszony kápolnát érintve Csepregre jutottunk.

A túrát Rábai Péter vezette. A táv nem volt nagy, mintegy 10 km. Az indulás előtt csoportkép készült, majd párhuzamosan az Ablánc patak mellett haladtunk, sőt egy kis fahídon át is keltünk rajta. A fagyos föld felülete olvadásnak indult, szerencsére az erdei úton még volt hó. Az OKT-ről letérve egy ideig bizony a repceföldön kellett haladni, ugyanis a gazdák beszántották az erdőszélekig a Mária út egy szakaszát. Vendégmarasztaló sárban caplattunk a csepregi Boldogasszony horgásztó felé. A tóhoz érve szerencsénkre a nap is felragyogott, gyönyörű látvány nyújtott a szél által fodrozott jégfelület. A tavat a helyeik mesterségesen duzzasztották fel a Boldogasszony patak vizéből. A hóban sikerült a sár javát letisztítani a bakancsunkról. Útközben bekukkantottunk a Boldogasszony kápolnába a kulcslyukon át, és elhaladva a stációképek mellett megérkeztünk Csepreg szélén a vasúti emlékhelyhez. 2016 áprilisában innen indult a vicinális túránk. A városba beérve, a hazafelé tartó autóbusz indulásáig hátralévő időt némi lélekmelegítő elfogyasztásával töltöttük el.

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza