ArchÃvum
Amiről az emberek hallgatnak…
…arról a tárgyaik vallanak
2016.11.25
Egy titokzatos vaseszköz került a múzeumbogarak kezébe, amelynek sem korát, sem értékét, sem funkcióját nem lehetett első pillantásra megmondani. Közösen próbálták megfejteni, hogy mi is lehet az. Vajon te rájössz-e a megoldásra a tippek alapján?
Többen felfedezték, hogy e valami egyik végéhez farúd illeszkedhetett, másik vége meg jellegzetes zárban és „csigás” kulcsban végződik. Vajon szarvasmarha orrába illeszthető vezetőeszköz lehetett? Egyesek tűzcsiholóval, mások egy középkori lakatoscéh inasának munkadarabjával azonosították. Azok a klubtagok sem jártak közelebb a valósághoz, akik juhászkampó alkatrészének, sőt állattartással kapcsolatos zárszerkezetnek vélték. A rejtélyes eszköz készítési idejét néhányan az 1800-as évekre, mások a vaskorra, egyesek pedig a római korra datálták.
Végül a foglalkozásvezető, Tóth Kálmán Arany János soraival lebbentette fel a titok fátylát:
„Ösztövér kútágas hórihorgas gémmel
Mélyen néz a kútba s benne vizet kémlel”
Rájöttél már te is? A megoldás: egy gémeskút rúdjához illeszthető vödörakasztó.
Izgatott sugdolózás előzte meg a folytatást, hiszen a „házi feladatból” már tudták a résztvevők, mit rejt az a nagy fehér doboz a kör közepén. Érkezéskor mindenki elhelyezte benne egyik személyes tárgyát, de úgy, hogy a többiek nem láthatták, mit hozott. Volt ott csendesen alvó plüssmackó, biciklire szerelhető lámpa, mini mikroszkóp, régi (1886-os) és új (2016-os) könyv, kocka, tűzachát gúla, parafából készült pók, kupakrák, lego gépfegyver, vízipisztoly, köz- és múzeumveszélyes mágnesgolyó, vonatjegy, sminkkészlet, zászló, nyakkendőgyűrű, téli kesztyű. A dobozból valamennyien kiválasztottak egy-egy darabot s megtippelték, kinek a „kincsét” tartják a kezükben. Sőt arról is véleményt formáltak, hogy miért kötik a tárgyat a vélt tulajdonoshoz. Ezek után ki-ki elmondta a maga tárgya történetét. Nagy érzések kötődtek az apró holmikhoz. Emberi kapcsolatokat, családi történeteket, közösséghez való tartozást jelképeztek.
A tárgytörténetek meghallgatása és megbeszélése után a háromfős csoportok kiállítást komponáltak a kollekcióból válogatva. Zozóék tárlata arról szólt, hogy miképp szivárognak be a tudományos kutatás eredményei mindennapjainkba, akár a gyerekszobába is. Kornélék a hétköznapok körforgását jelenítették meg a tárgyak segítségével. Barniék egészen egyszerűen a fekete színű dolgokat válogatták ki a „Back in black” című kortárs képzőművészeti tárlathoz. Tomi és csapata két témával állt elő: „A természet visszavág” című bemutató azt a problémát feszegette, hogy az ember által kizsákmányolt természet egyszer elemi erővel üthet majd vissza, a másik az állatok védelmére, gyógyítására helyezte a hangsúlyt.
A legutolsó, s egyben legösszetettebb feladat bravúros megoldása Zozóra várt. Miután az összes, immár ismert történetű relikviából egy nagy kiállítás szerveződött, őt kérték fel a többiek a tárlat bemutatására. A kiállítás közmegegyezéssel az „Egy sokszínű közösség, ami összeköt”. címet kapta. A gyűjtemény a tárgyakon keresztül mutatta be a múzeumbogár klub tagjait, akik – habár korcsoportonként és nemenként eltérőek –, széles érdeklődési körrel rendelkeznek. A fiatalabbak még talán kevés, az idősek viszont számos közös élménnyel rendelkeznek. Emlékeket őrző tárgyaikból is látszik, mennyire különböző a személyiségük. Ami mégis összefűzi őket, az a múlt iránti megbecsülés, a világ és egymás iránti nyitottság.
Tóth Kálmán (Kami) a következő gondolattal zárta a foglalkozást: a múzeumban kiállított tárgyak alapján sok mindent megtudhatunk egy közösségről. Amit azonban nem mindig ismerhetünk meg, az éppen a kiállított tárgyhoz kötődő személyes viszony, amelyről a foglalkozás elején olyan lelkesen beszámoltak a gyerekek egymásnak.
