ArchÃvum
Október végi tiszta lángok
Szavalatok, énekelt imák
2016.11.02
A „Hősök éve 1956–2016” programsorozat második eseményén az Egylet nyitott versmondó köre és a Quadruplum Énekegyüttes közös műsora hangzott el a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját mivel is lehetne méltóbban megünnepelni, mint a szabadságról, az összefogásáról, az elnyomó rendszer ellen fegyverrel harcolók hősies küzdelméről szóló versekkel. Szabad és kell is beszélni az emberi méltóság, függetlenség és hazaszeretet nevében az önfeláldozásról, amelyet kegyetlen megtorlás követett.
Az elégetett, ki nem adott, elhallgatott szavak viaszából készült halottak napi gyertyát Aranyosi Ervin, Bontó Ernő, Jáger László, Benjamin László, Faludy György, Gazdag Erzsi, Gérecz Attila, Heltai Jenő, Jobbágy Károly, Kardos Győző, Káldi János, Claire Kenneth, Márai Sándor, Nagy Gáspár, Nagy László, Illyés Gyula, Szentkúti Ferenc, Tamási Lajos költeményei lobbantották lángra. A zsarnokságot viselő, majd fejét felemelő, a „gépszörnyek” közt, „sortüzek záporában” kilátástalan harcot vívó EMBERT megidéző szavalatokat a Quadruplum Énekegyüttes (Kajzinger Ildikó szoprán, Hanusz Orsolya alt, Pothárn Imre tenor, Tibold Iván basszus) által előadott requiem tételek fűzték össze egyetlen imává.
A rendezvény a Magyar Művészeti Akadémia pályázati támogatásával valósult meg.