ArchÃvum
Az újkőkor titkai
Tudósítás a 2016. évi régésztáborról – 1. rész
2016.06.20
A Vasi Múzeumbarát Egylet és a Savaria Múzeum a Vasi Skanzenben rendezte meg 6 napos régésztáborát, amelynek központi témája ezúttal az újkőkor és a rézkor volt. E két, az iskolai tananyagban érintőlegesen szereplő régészeti korszakot számos meghatározó technikai, technológiai újítás jellemzi.
A tábor hétfőn reggel, zuhogó esőben vette kezdetét. A bőséges égi áldás azonban nem zavarta össze különösebben sem a gyülekező gyerekeket, sem a programot, mert a sárfimizdói porta helyiségei menedékül szolgáltak számukra. A „sok régésztáboros kis helyen is elfér” mottó – és a pajta zsúpfedele – alatt 38 résztvevő, plusz a felnőttek csapatépítő játékokkal vészelték át a záporos délelőttöt. Elkészültek a tábori nyakbavalók, amelyek megkönnyítették a három kiválasztott újkőkori és rézkori kultúra nevét és jellemző edénydíszítő motívumait viselő csoport: a dunántúli vonaldíszesek, a lengyeliek és a bádeniek azonosítását. Az istállóban berendezett, „vetítőteremben” az emberré válásról és az emberiség újkőkorig vezető, rögös útjáról folyt beszélgetéssel fűszerezett vetítés, a haranglábban pedig geológiai terepasztalok készültek, „működő” vulkánokkal.
A gyerekek, Nagy Gergely régész irányításával – aki alig több mint egy évtizeddel korábban maga is a Vasi Múzeumbarát Egylet első régésztáborainak szorgos látogatója volt –, pattintott kőeszközök készítésébe fogtak. Mázsányi tűzkő, porfír és szerpentin került „felaprításra”. A kőpengék segítségével és kitartó munkával aratókésnyelek készültek, amelyekbe csontenyvvel rögzítették a pengéket az ügyes kezű táborozók.
A csiszolt kőeszköz készítés nagy türelmet és kitartást igénylő munkálataira a hét második felében került sor. A homokkal és vízzel meghintett kőlapokon órákig dörzsölték a gyerekek a kiválasztott pala- és bazaltdarabokat. Az eredetiekhez kísértetiesen hasonlító balták, vésők, vonókések kerültek ki a Bozzaiból áttelepített torkos pajtában működő műhelyből. Csupa olyan eszköz készült, amelyekre a letelepült, növénytermesztő életmódot folytató közösségek házainak megépítéséhez volt szükség.
A múzeumfalu kitűnő hely volt ahhoz, hogy megismerkedjenek a résztvevők a 7–8000 éve kifejlesztett építéstechnikákkal. Nagy Endre muzeológusnak köszönhetően sok érdekes dolgot tudhattak meg és próbálhattak ki a csoportok a másfél-két évszázaddal korábbi paraszti lakó- és gazdasági épületek építéséről. Kiderült, hogy a skanzen egyes házainak falazata sok tekintetben hasonlatos az újkőkori lakóhelyekéhez.
