Archívum

Ennek egyik oka az efféle aprónyomtatványok történelmi emlékké válása lehet – véli Bajzik Zsolt történész, aki nagyrészt saját gyűjteményéből válogatta előadása illusztrációit az Egylet 2016 tavaszi idényének záróeseményén a Szombathelyi Képtárában.
A számolócédula a régi szép időkre emlékeztet: fénykorát az 1920-as években élte, de története a nagyipari nyomdatechnika megjelenésével elterjedő plakátokig vezethető vissza. Két alaptípusa van: a fejléces levélpapírra és a reklámplakátra emlékeztető. Ma már nem is elsősorban a boltokban, vendéglőkben, kávéházakban kiegyenlített „néhai cehhről” hagyott üzenetként, inkább az adott kor divatjának, fogyasztási szokásainak és a fogyasztásösztönzés fejlődésének lenyomataként tekintünk rá.
A korai darabok előlapján bővebb termékleírásokat, eladási adatokat találunk, később egyre inkább a grafika került előtérbe. A számolócédulák reklámgrafikái a szignó tanúsága szerint nemegyszer a magyar plakátművészet nagymestereinek (Bér Dezső, Bíró Mihály, Bortnyik Sándor, Faragó Géza) rajzasztaláról kerültek ki. Ütős, látványos, művészi vagy motívumos – pl. a hazai termékek védelmére és fogyasztásuk ösztönzésére indított mozgalom esetében tulipános – cédulák láttak napvilágot. Érdemesek arra, hogy gyűjtsék és cseréljék őket.

A számolócédulák kedveltségéről még Ottlik Géza is említést tett az „Iskola a határon” című regényben:
„Az iskolai folyosó végében, a tornaterem lejáratánál a tízperces szünetekben nagy számolócédula-börze volt. Folyt a cserebere, pénzért, zsömléért, márványgolyóért kértek és kínáltak hiányzó Bensonokat, Janina Riz Abadie-kat, teljes Palma-sorozatot, Adriani Fernet Brancát, Lysoformot, Brázay Sósborszeszt. Petár egyeduralkodója volt ennek a tőzsdének sokáig, s amikor vérszerződést kötöttünk, természetesen ebbe is bevett engem, fuzionált szerény gyűjteményemmel, és amíg meg nem untuk, kezünkben tartottuk a piacot, hogy úgy mondjam.”

A céduláknak olyan sokszínű, helyenként többnyelvű változatai forogtak közkézen, hogy gyűjtésüket gyakorlatilag csak elkezdeni és abbahagyni lehet, befejezni nem. A korabeli áruvilág széles palettáját: dohány-, mezőgazdasági és kozmetikai termékeket, írószert, hírlapot, cipőt, tisztálkodási szereket stb. népszerűsítettek. Sokszor meglepő ipartörténeti tényekre világítanak rá ezek a kis fecnik, pl.: létezett valaha Dreher keksz is, és a Zwack nem csak márkás italokat, de villanyégőt is gyártott. Vagy: a ’20-as években két cipőpaszta márka harcolt Magyarországon a piaci elsőségért: a Schmoll és a Kakas.
Állítólag megjelent egy számolócédula ezzel a felirattal:

„Addig volt csak Schmoll a paszta, míg a Kakas meg nem ... jelent.”

Bajzik Zsolt az ásványvizeket reklámozó számolócédulákra és a Vas megyei, Szombathely környéki darabokra összpontosítja figyelmét. Íme, egy kapcsolódó versike:

„Petánczi víz üdít, gyógyít, fiatalít és boldogit.
Ország, világ azt kiáltja: nincs a Petánczinak párja!”

Több számolócédula reklámalakja a vonzó nő. Ám ezt a „marketingfogást” az Első Szombathelyi Sertéshizlalda és Húsfüstölőgyár mégsem vállalhatta fel. Ehelyett a város jellegzetes épületeinek miniatűr illusztrációit láthatjuk céduláin.
A számolócédulák színes világa a 20. század közepétől hanyatlásnak indult, többnyire már csak a cég emblémája került a lapokra. Újabb apró lépés a globális szürkeség felé: napjainkra az elektronikus számlázás teljesen kiszorította a használatból ezeket az egykor oly igényes küllemmel előállított aprónyomtatványokat.

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!