Archívum

Katonai repülés az 1. világháborúban

Történetek a legendás Kiss Józsefről és Vas megyei pilótákról

2015.11.26

A Nagy Háborús Emlékévhez kapcsolódóan a VMbE több eseményt szervezett már. Ezek közé tartozik a szombathelyi Hősi temetőben tett séta, illetve a „Vágyakozás a lövészárkokból” című kötet bemutatója. A téma fonalát továbbgöngyölítve ezúttal Czirok Zoltán repüléstörténész előadása hangzott el.

Czirók Zoltán kutatásai nem ismeretlenek a múzeumbarátok körében, hiszen ez ideig két kötete is megjelent a VMbE gondozásában („Végigdübörögtek felettünk a halál fuvarosai”; „Tegnap istenítélet volt Szombathelyen”). Noha mindkét kiadvány a 2. világháborúhoz kötődik, Czirók Zoltán ezúttal mégis egy hozzá közelebb álló témáról, az 1. világháború repüléstörténetről, valamint annak személyes oldaláról tartott érdekfeszítő előadást.
Rengeteg mű jelenik meg manapság az 1. világháborúról, ám kevesen foglalkoznak annak repüléstörténetével. Évtizedes lemaradással küzdenek a téma feltérképezését magukra vállaló történészek. Pedig a légtér ekkor már komoly hadszíntérré vált.
Az előadó – ütköztetve a lövészárkokban harcoló és a gépmadarakon szárnyaló katonák sorsát – elmondta, hogy noha a repülőket mindenütt csodálat övezte, mégsem jutott nekik kevésbé veszélytelen és irigylésre méltó sors osztályrészül, mint „földhözragadt” bajtársaiknak.

Czirók Zoltán rövidesen megjelenő könyve (címlap)

Az Osztrák-Magyar Monarchia repüléstörténete kezdeteinek felvázolása után a leghíresebb Vas megyei repülő, Kiss József életútját mutatta be Czirok Zoltán a hallgatóság számára. Róla írt életrajzi kötete 2015 decemberében jelenik meg „Egy elfeledett legenda nyomában – Kiss József repülő pályafutása az első világháborúban” címmel. A kötet főhőse nem volt tiszt, ám háborús cselekedetei mégis azzá emelték – sajnos csak halála után. A vadászrepülők sikeres bevetéseiről a korabeli sajtó rendre beszámolt. A tiszti rangú pilótákat név szerint emlegették, a tiszthelyetteseket azonban nem. Kiss József kivétel volt: neve gyakran megjelent a hírlapokban. Első légi győzelmét 1916-ban aratta, amikor több, Caproni típusú olasz repülőgéppel került szembe. Szokatlan harcmodor jellemezte, emiatt méltán nevezték égi lovagnak. Amikor csak tehette, megkímélte az ellenséges pilóták életét: nem lőtte le kíméletlenül, hanem leszállásra kényszerítette ellenfeleit. 19 légi győzelmével ő volt a legeredményesebb magyar pilóta, a Monarchia pilótái közül a 4. helyet vívta ki. Még a repülő koporsónak nevezett Hansa-Brandenburg D.I típusú repülőgépet is nagyszerűen uralta: 4 légi győzelmet aratott ezzel az alkotmánnyal.
Angol gépekkel folytatott küzdelem során halt hősi halált 1918. május 24-én. Néhány nappal később a britek egy levéllel ellátott koszorút dobtak le a levicói repülőtérre: „A Royal Flying Corps végső üdvözletét küldi bátor ellenfelének, Kiss József pilótának, aki Campolongo felett halt hősi halált”.

Katonai repülés az 1. világháborúban

Kevés Vas megyei származású, illetőségű 1. világháborús pilótáról, megfigyelőről tudunk. Közülük talán a nagysitkei születésű Drágán József sorsa a legmegdöbbentőbb. A filozófia fakultást végzett fiatalember a bécsi repülőtiszti iskolára került. Sikertelen vizsgaeredményei ellenére mégis repülős tiszt lett. Első bevetésén, 1916. szeptember 10-én, amelyre Paul Karejkow tizedes pilótával indultak Lloyd C.III gépükkel, légvédelmi találatot kaptak, lezuhantak és életüket vesztették. Drágán Józsefen kívül még 6 vasi repülősről talált adatokat Czirók Zoltán. Szlávik Jenő, Huszár Jenő, Sárközy Kálmán, Szabó Lajos és Plachner János mellett megemlítette Almásy Lászlót, aki már a háború kezdetekor gyakorlott pilótának számított. A bécsi Technisches Museumban őrzik azt a vadászgépet, amellyel feltehetően ő repült a háború végén.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza