ArchÃvum
Vágyakozás a lövészárkokból
Egy szécsiszentlászlói házaspár levelezése az 1. világháború alatt
2015.11.04
Különleges, az 1. világháború idejéből fennmaradt levelezés adta az Egylet 2015. november 4-én tartott rendezvényének apropóját. A beszélgetést Bajzik Zsolt történész vezette, vendége a maribori levéltár munkatársa, Šöveges Lipovšek Gordana volt.
A társalgást Bajzik Zsolt egy Molnár Ferenctől kölcsönzött gondolattal vezette fel, aki az Egy haditudósító emlékei című írásában így fogalmazott: a magyar háborúba a paraszti származású bakák leveleinek kisablakain – a falusi nép örök értékű költeményein– át lehet legjobban belátni. „Mindenki hangját hallották ekkor, csak ezekét a szegény emberkét nem. Az ő jó, naiv, megnyugtató és fájdalmas, csöndes kis beszélgetéseikét. Most itt maradt pár szavuk, minden változtatás nélkül. Talán akad jó lélek, aki felmelegedik rajtuk.”
E gondolat jegyében az 1. világháború kitörésének 100. évfordulójára a muravidéki Népújság egy frontnapló-jellegű sorozattal emlékezett. A magyar nyelvű hetilap a szécsiszentlászlói (ma: Motvarjevci, Szlovénia) Jankó Zsigmond magánleveleiből tett közzé válogatást. Nagy számban maradtak fenn azok a levelek is, amelyeket Jankó neje, Kovács Matild küldött férjének a frontra, vagy a kórházba.
A körülbelül 400 darabot kitevő üzenetváltás a 1999-ben megrendezett szlovén-magyar Nemzetközi Levéltári Kutatótábor során került elő. A dokumentumok 85 éven át dacoltak a porral, rágcsálókkal, nedvességgel, mígnem egy félig-meddig összedőlt házban Bajzik Zsolt – aki akkor a Vas Megyei Levéltár munkatársa volt – rájuk lelt. A levelezés őrzési helye ma a Maribori Területi Levéltár. 2014-ben az intézmény a lendvai Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézettel közösen, Šövegeš Lipovšek Gordana főlevéltáros szakmai irányításával kötetté rendezve közreadta a különleges had-, család- és helytörténeti forrásanyagot.
A levelek alapján megrajzolható Jankó Zsigmond hadiútja: északi irányban a lengyelországi Lublinig, keleti irányban egészen Odesszáig jutott el. Hosszú harctéri szolgálata alatt összesen 5 napot volt szabadságon, kétszer töltött hosszabb időt kórházban betegség, illetve sebesülés miatt.
A kötetet a szerkesztők bevezető tanulmányokkal, fogalommagyarázattal és névmutatóval látták el. A levelek nyelvezetét nem változtatták meg, csupán a mai helyesírás szabályaihoz igazították. Megőrizték a katonai „szlenget” és a muravidéki nyelvjárást – mondta el Šövegeš Lipovšek Gordana.
A kötetbe válogatott 288 levélből egy tisztalelkű, mélyen istenhívő, az akkori világot mindig reálisan megítélő személyiség vonásai vázolódnak fel az olvasó előtt. Jankó Zsigmond annak ellenére, hogy nem volt tanult ember, gondolatait meglepően szép, sokszor emelkedett stílusban, ugyanakkor egyszerű szavakba öntve vetette papírra. Mindvégig óvta szerelmük lángját, amelyet a háború embert próbáló körülményei sem oltottak ki. „Sok puszit küldök addig is, míg szerelmünket egymás ajkára nem csókolhatjuk.” – idézte fel a költő szépségű sorokat a hallgatóság számára Bajzik Zsolt.
A szerelmes sorok között gyakran felbukkan a Szécsiszentlászlóról és környékéről származó katonatársak sorsa iránti érdeklődés, aggodalom. Nem csupán vágyakozással áthatott levelek ezek, jelen van bennük a humor is. Írójuk így tartotta a lelket önmagában és az otthon maradt, érte végtelenül aggódó, a gazdasággal járó gondokat magára vállaló feleségében. A háború kedvezőtlen kimenetelének jóslata már 1914-ben, a troppaui kórházból hazaküldött, nem cenzúrázott soraiból kicseng.
Tildáról – akinek válaszleveit szintén hatalmas szeretettel és rengeteg munkával bocsátotta a nyilvánosság elé Šövegeš Lipovšek Gordana – kiderült, hogy már egészen fiatalon, 17 évesen feleségül ment Zsigmondhoz. A sors tragédiája, hogy a világégés által megszaggatott házas idejük az asszonyka korai halálával lejárt. Egyetlen fiúk született, ám vele a családfa hajtása el is halt. Kettejük gyönyörű szerelmének emléke immár ebben a „Vágyakozás a lövészárkokból” című kötetében él tovább.
