Archívum

Savaria szelleme legyen véletek!

Tudósítás a római kort idéző régésztáborról (2. rész)

2015.06.24

A negyedik napot a Savaria Múzeum régészeti raktárbázisán töltötték a táborozók. Forgószínpad rendszerű foglalkozásokon ismerkedetek a régészeti terepmunkával, római kori mécses és őskori kőszerszám készítésén fáradoztak, a római kori falfestményekről szóló tudáselmélyítő foglalkozásokon vettek részt.

Az ötödik nap tanásatással, fogadalmi tábla készítésével és a késő-római kori Savaria emlékeit felkutató tudáselmélyítő sétával – és persze színdarabpróbákkal telt. Mindezek mellett azért marad idő a szokásos, napzáró métamérkőzésre is.
A 2015. évi régésztábor hatodik napja akadályversennyel kezdődött: öt állomáson kellett megoldani különböző ügyességi és szellemi feladatokat. Délután minden érintett a táborzáró műsorra, vagyis a színdarabra és a kiállításrendezésre összpontosította energiáit. Boszorkányos gyorsasággal készült el a „kiállítóterem” berendezése: fatuskó-posztamenseken sorakoztak a tábor során készített kézműves termékek és az ásatás leletei. Egy vitatott tulajdonjogú bábú is előkerült, hogy a kiállítás rendezői római patríciust varázsoljanak belőle. (Mégis igaz, hogy: ruha teszi az embert…)

Megnyílt a kiállítás

Pontosan 16 órakor ünnepélyes keretek közt megnyílt a kiállítás, majd elkezdődött a színi előadás, vagyis a „Nagy Konstantin Savariában. A törvény napja, avagy: hogyan találkozott az ifjú Martinus a császárral” című, külön erre az alkalomra írott színmű ősbemutatója (szerző: Varga Péter, rendező: Várnainé Balogh Beáta). A történet során Savaria városának nyugodt élete felbolydul: híre kél, hogy Nagy Konstantin császár a szarmaták elleni hadjáratából visszatérve Savariában készül megszállni. Megjelenik a színen a Flavius Dalmaticus, a palotagárda tisztje és kisfia, Martinus – a későbbi Szent Márton is. Eközben a piacon az általános izgalom kofalármában nyilvánul meg.
A császár valóban Savariába érkezik. Törvénynapot tart: tájékozódik a tartomány és a város helyzetéről az elöljáróktól, majd követ útján értesül arról, hogy a császári rendelkezések dátumozásával problémák vannak. Az adminisztráció pontosítása érdekében a császári tanácskozó testület határozatot hoz.
A hivatal ügyei mellett a császár egy örvendetes eseményre is időt szakít: az ifjabb Claudius Florentius, hagyományos római szertartás keretében, feleségül veszi szerelmét, Samuca Respectat. Samuca az egybegyűltek előtt gyermekségének jelképeit az isteneknek adja és férjének társaként teljes jogú polgárrá válik. Az ünnepség lakomával zárul.

Nagyszámú, lelkes közönség

A színdarabot – amely nem csupán méltó megkoronázása volt az egyhetes tábornak, de a Múzeumok éjszakája programjaként is bemutatták a gyerekek – lelkes tapssal fogadta a közönség. A bemutató – esetleges kritikai hangokat felülíró – tanulásága: saulus populi suprema lex esto.

Tábor- (és collegium-)vezetők:
Nagy Rebeka textilrestaurátor
Tóth Kálmán múzeumpedagógus
Varga Péter idegenvezető
Várnainé Balogh Beáta múzeumpedagógus


Foglalkozásvezetők:
Csizmadia Anna múzeumpedagógus
Czöndör János ásatási munkás
Fülöp Gábor tanár
Dr. Hollerné Mecséri Annamária múzeumpedagógus
Kántor Orsolya egyetemi hallgató
Kapiller Ferenc tanár
Kenesei Ágnes régésztechnikus
Nagy Gergely régész
Pásztókay Szeőke Judit régész
Szabóné Lesch Andrea
Udvardy Balázs Tamás restaurátor
Várnainé Balogh Beáta múzeumpedagógus

Önkéntes segítők:
Angyal Erika Tünde
Ágoston Eszter
Gódor Vivien
Pintér Anett
Privári-Mürschberger Zsuzsa
Szabolcsi Gábor
Tóthné Talabér Gyöngyi
Dr. Szele Györgyi
Várnai Szabolcs
Varga Adorján

ITT tekinthető meg az Acta Diurna Savariensia ab urbe condita MDCCLVIII évi III. és IV. száma

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza