Archívum

Sok környező nép, pl. az asszír, babiloni, perzsa – akik a zsidó néppel együtt éltek – letűntek a történelem palettájáról. Noha nem történelemkönyv, de talán a leghitelesebb forrás a Biblia, amely a benne található nemzetségtáblázatok, történeti leírások és beteljesedett próféciák miatt visszaellenőrizhető és a régészeti feltárások is hitelesítik a benne leírtakat.
Mózes első könyvében olvashatunk arról, hogy a mezopotámiai Ur városában élő Ábrahámmal Isten szövetséget kötött. Eszerint nagy nép származik majd Ábrahámtól, sőt egyik leszármazottja lesz a megígért Messiás (görögül: Krisztosz – felkent). Az ígéretek megerősíttettek Ábrahám fiának, Izsáknak, és unokájának, Jákobnak is. Jákob (héberül: ügyeskedő) kapja később Istentől az Izrael (héb.: Isten harcosa) nevet.
A Biblia leírása szerint Jákob, családjával együtt Egyiptomba ment az éhínség elől. József – Jákob elveszettnek hitt fia – révén nyertek oda meghívást. Józsefet korábban irigy testvérei eladták rabszolgának, ő azonban, miután megfejtette a fáraó álmát a közelgő bőségről, majd az azt követő éhínségről, Egyiptom kormányzója lett. Dinasztiaváltást követően a későbbi fáraó már nem ismerte el érdemeit és megkezdődött a zsidó nép sanyargatása. A már milliós létszámú zsidóság kivonulása, majd honfoglalása az ígéret földjére a Kr. e 15–14. században történt. Az ószövetség további könyvei a történeti leírás mellett mély lelki útravalóval is szolgálnak. A Bírák korszaka, majd első királyuk, Saul kudarca után Dávid létrehozta az egységes királyságot, fia, Salamon pedig templomot épített. Ezt követően az ország kettészakadt. A bálványimádásba merült Izrael területét az asszírok foglalták el Kr. e. 722-ben, és a népet szétszórták a különböző tartományokba. Júdeát II. Nabú-kudurri-uszur (Nabukodonozor) az Újbabiloni Birodalom királya hódoltatja meg Kr. e. 605-ben, és már ekkor elkezdődött a zsidók fogságra vitele. Jeruzsálem és a templom Kr. e. 586-ban pusztult el.

Babilon elfoglalása után, a perzsa Kürosz engedte haza a zsidókat, hogy megépíthessék városaikat és a templomukat. Az ószövetség könyvei nem sokkal később záródnak.
A zsidók nemzeti függetlenségüket már csak a Kr. e. 141-es Makkabeus-lázadást követő kb. egy évszázadra nyerték vissza, amikor is római fennhatóság alá kerültek.
Mivel a római uralom alóli felszabadítást remélve politikai Messiást vártak, ezért a Biblia által megjövendölt időben fellépő Messiást (Jézus Krisztus – görög jelentése: Felkent Szabadító) elvetették.
Eleinte ugyan megőrizhették kiváltságos helyzetüket a Római Birodalomban, de amikor fellázadtak, a rómaiak két ízben is lerombolták Jeruzsálemet. Kr. u. 70-ben Titusz seregei a második templomot is elpusztították (ennek maradványa a Siratófal). 135-ben a Bar Kohba-felkelés leverésekor a város és a tartomány nevét is megváltoztatták. Ezzel kezdetét vette a szétszóratás, hazátlanság közel 2000 éves időszaka. A középkortól a zsidókat vádolták Jézus haláláért, a pestisjárvány terjedéséért, számtalanszor részesültek hátrányos megkülönböztetésben, kapcsolatrendszerük és üzleti sikereik miatt is sokak szemében voltak szálka.

A zsidó vallás már nemcsak Mózes öt könyvéből (Tóra) és a prófétai, költői iratokból (a mi Ószövetségünk), hanem inkább az írásba foglalt rabbinikus hagyományból (Talmud) táplálkozik, mindennapjaikat leginkább ezek az írások határozzák meg.
A politika és a vallás együttélésének a 19. század elejei megszűnése ellenére a zsidókat övező ellenérzések nem csökkentek, pedig közülük számos személyiség járult hozzá a gazdaság fejlődéshez. A zsidóság Magyarországon is a polgári értelmiség gerincét képezte egészen a Holokausztig. E témáról az Iseum „Szemtől szemben” című kiállításának megtekintése során egy korábbi múzeumbogár klubfoglalkozáson folytattunk beszélgetést.

A zsidó nép történetét összefoglaló foglalkozást idővonal-próba zárta. A fogalmak tisztázása mellett a történeti események kronologikus sorrendbe rakása közös erővel elsőre, hiba nélkül sikerült.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!