ArchÃvum
Az aranymetszés
Mi a szép?
2015.04.10
Ez a kérdés már az ókor neves filozófusait is foglalkoztatta. Egyesek szerint az a szép, ami egyben jó is, mások szerint pedig az, amit a társadalom minden érdek nélkül annak tart.
Kultúránként és történeti koronként sokféle, számunkra fura, esetenként visszatetszést keltő dolgot tartottak szépnek, s a szépség elérése érdekében sokszor drasztikus módszereket használtak az emberek. Kínában például a lótuszformájúra csökevényesített lábfej számított szépnek, Afrikában pedig néhol még ma is a fémgyűrűkkel hosszúra nyújtott nyak a divat. Napjaink embere számtalan elvárásnak igyekszik megfelelni a média sugallatára. A „body art” követői saját testüket szabatják át, hogy görbe tükröt tartsanak korunk ideál-orientált világa felé.
A művészet folyamatosan kereste, kutatta azt az általános szabályt, amely alapján a szépség leírható. Így született meg Polükelitosz kánonja a tökéletes emberi testről, amely a „Dárdavivő” című szobrában jutott kifejeződésre. A püthagóreusok matematikai, mértani összefüggésekben, számok harmóniájában vélték megtalálni a szépség kifejezésének legtisztább módját. Alapegységül a 12-es számot választották, kutatásaikban kis híján eljutottak az aranymetszés szabályához.
Marcus Vitruvius Pollio ókori római építész az emberi test felépítésében fedezte fel a tökéletességet, ezért építészetében az emberi test arányait követte. Az aranymetszés arányainak „felfedezője”, a 12–13. század fordulóján élt Leonardo Fibonacci számsora csak a 19. században vált népszerűvé, Adolf Zeising könyvének hatására, aki kimutatta az arány egyetemes érvényességét. Az aranymetszés szabályát Lendvai Ernő Bartók Béla zenéjében is érvényesnek tartotta.
Az aranymetszés számsorának megállapítása tehát Fibonacci nevéhez fűződik csakúgy, mint a negatív számok definiálása, illetve az arab számok bevezetése. A róla elnevezett számsorozatban minden szám az azt megelőző két szám összege: 0, 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55, 89…. stb. „Minél későbbi tagjait vesszük a sorozatnak, két egymást követő szám aránya annál inkább az aranymetszéshez közelít, tehát: 1:1,618. Olyan „halhatatlan nyulak” szaporodásából indul ki, amelyek páronként mindig egy-egy utódot hoznak létre.
A matematikai levezetés után, amelyet egyik múzeumbogár klubtag társunk, Flóra mutatott be, a foglalkozás legvégén mindenki elkészíthette saját „arany-aránymérő” műszerét.
