„Úgy kezdődött ez a nap is, mint a többi, reggel megszólaltak a szirénák, a város megindult kifelé, hozzánk is futva érkeztek a bunkerba. Ezt a napot még komolyan sem lehet venni, hisz tavasz van, süt a nap, ki akar ilyenkor félni?” – kezdi a felolvasást Várnai Anna, a Zrínyi Ilona Általános Iskola 5. c osztályos tanulója. Nagyjából ennyi idős lehetett az a dr. Vásárhelyi Tiborné 1945-ben, aki kislány korában naplót vezetett. Anna az ő, 1945. március 4-ei feljegyzéseiből idéz.
„Lefújják a légitámadást. A város előmászik a föld alól és elindul a vándorlás, de most fordított irányban, mint reggel. Amerre megyünk, jajveszékelő embereket látunk, s olyan néma csendes romokat, ahol már nincs semmi élet. Először láttam halottakat lefektetve az útra. Volt, akit letakartak lepedővel, de olyan is volt, aki poros, piszkos ruhában feküdt, haja poros, téglatörmelékes. Kicsi gyerek keze kandikált ki egy takaró alól, mintha utolsót intene. Nem bírom nézni, sem az égett szagot, amit a szél valahonnét hozott. Romok között keresgélő embereket látok, van, aki eszelősen egy-egy nevet kiabál, van, aki zokogva borul valaki fölé, aki már nem él… Jóformán hazáig futunk kerülő utakon.”

Néhány pillanatnyi meghatott csend, majd kirobban a taps. Az Egylet titkára köszönti a könyvbemutató résztvevőit, majd átadja a szót dr. Puskás Tivadar polgármester úrnak.
„Sose hidd azt, hogy a háború – bármilyen szükséges vagy indokolt is az, – nem bűn.” – idézi nyitó gondolatként Ernest Hemingway szavait a polgármester úr. Szól a Szombathely ellen végrehajtott légitámadások közül a legnagyobb pusztítást okozóról, az 1945. március 4-iről és az áldozatok emléket őrző, a 70. évforduló alkalmából tartott városi eseményekről. Méltatja Czirók Zoltán könyvét, kitérve a szerző precizitására, a közölt fényképanyag bőségére. „A könyvet, a benne szereplő fotókat és dokumentumokat minden szombathelyinek meg kell ismernie! Arról szól ez a könyv, hogy volt egy Szombathely, amely úgy már soha nem épül vissza. De van egy Szombathely, amely élni akar. Szellemisége megmaradt, az elmúlt 2000 évben a történelmi traumák után mindig talpra tudott állni.”

Dr. Olasz Lajos történész, aki a Szegedi Tudományegyetem oktatja a Horthy-korszak történetét, ugyancsak e korszak repüléstörténetének egyik legjelesebb kutatója rideg számadatokkal kezdi a kötet ismertetését: „A számok azt mutatják, hogy Szombathely a 2. világháború végén egyike volt az öt leggyakrabban bombázott magyar településnek, az emberélet tekintetében is a veszteséglista élére került. A 2. világháború, különösen a légi háború története Magyarországon még mindig nem kellően feldolgozott. Ennek oka, hogy a dokumentumok részben megsemmisültek, elkallódtak, részben pedig az a tény, hogy csak szoros korlátozással volt lehetséges e kérdéssel foglalkozni. Bár az 1980-as években örvendetesen megszaporodtak a közlemények, így éppen Szombathely esetében több fontos publikáció is megjelent, mégsem tudunk eleget e témáról. Czirók Zoltán arra vállalkozott, hogy egyrészt összegezze az eddigi kutatómunka eredményeit, másrészt kiegészítse, pontosítsa, néhol átértelmezze és egészen más logikai összefüggésbe helyezze azokat. Elsősorban arra fókuszált, hogy a támadók miért és hogyan választották ki célpontjaikat, milyen forgatókönyv szerint hajtották végre támadásaikat és hogy a védekezők, a támadást elszenvedő lakosság miként élte át ezt. Három egészen eltérő szempont: a támadóé, a védekező katonáé és a civil lakosságé. Ez a háromféle szempont – ha úgy tetszik, háromféle igazság – jelenik meg a könyvben. Ezen igazságok közt a szerző megőrizte a történésztől elvárható objektivitást, ugyanakkor vállalta a helyi emlékezet megőrzését, a lakóhelyéhez való tartozás kötelékeit is.”

Dr. Olasz Lajos után Czirók Zoltán kéri néhány gondolat erejéig a jelenlévők figyelmét, hogy köszönetet mondjon mindazoknak, akik segítették őt közel fél évtizedes kutató és előkészítő munkája során. Szép gesztusként a kötet első példányát Kosztolánczy Tibornak nyújtja át, aki az általa felkutatott dokumentumokat és összes korábbi kutatási eredményét rendelkezésére bocsátotta.
A könyvbemutató záróakkordjaként Tóth Kálmán egyleti titkár megköszöni a könyv szponzorai által nyújtott anyagi támogatást, továbbá azt a gesztust, hogy dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter úr és dr. Puskás Tivadar polgármester úr vállalták az esemény védnökségét. Várnai Anna jóvoltából még egy megrendítő részlet hangzik el a már idézett naplóból (forrás: Vas Népe, 1995. március 4. 13. o.):
„Szünet és bombázás, így megy el az egész délelőtt, de még a délután is. Ilyen közelről még sohasem éreztem a halált. Ülni a föld alatt tehetetlenül és hallgatni a bombák becsapódását, majd robbanását, a föld is megrázkódik, mintha neki is sok lenne! Sápadtan hajtjuk anya ölébe fejünket, befogjuk a fülünket. Van, aki sír, jajveszékel, de legtöbben imádkoznak. Furcsa egy gyülekezet lettünk, közös bennünk a háború túlélése, az élni akarás. Fogadkozom, erősen, ha csakugyan túléljük a háborút, a mai napot, én minden évben az évfordulón felidézem ezt a szörnyűséget, hogy jobban tudjak örülni az életnek. Ha lesznek gyerekeim, majd felolvasom nekik a naplómból.”

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!