ArchÃvum
Emlékül a frontról
Hódi Attila előadása az I. világháború ereklyéiről
2014.11.28
Egy katona nem tudhatja, mennyi időre szakad el a családjától, meddig kell szolgálnia ott, ahová akarata ellenére vitték. II. Vilmos jóslata – Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek!– nem vált valóra. Az I. világháború szörnyűségei felülmúlták mindazt, amit az akkori emberek el tudtak képzelni.
„Ti mit vittetek volna magatokkal abban a ládában, amivel 1914-ben, a háború kezdetekor a frontra vonultak a katonák?” – tette fel a múzeumbogár klubtagoknak Hódi Attila az I. világháborúból visszamaradt emléktárgyak, katonai felszerelések gyűjtője. A képkártyákon csupa praktikus dolog: meleg ruha, könyv, élelmiszer, továbbá a családtagokat ábrázoló fényképek jelentek meg. A rajzolás után kinyílt a valódi katonaláda is. Aki eljött erre a foglalkozásra, tulajdon szemével láthatta az akkor volt fegyverek közül a legkegyetlenebbet, a kimondottan gyalogság ellen kifejlesztett srapnelgránátot. Az I. világháború kezdetén nem törődtek különösebben azzal a tábornokok, hogy hullnak a bakák, mint a legyek. Olcsó volt az emberélet. Erőltették a tömegrohamokat, mindenki gyors döntést akart kicsikarni. Így az emberek tízezrei rohantak bele a nyílt géppuskatűzbe. Aztán megmerevedtek a frontok. A lövészárkokban ragadt katonákban – az embertelen körülmények között, hidegben, hőségben, golyók és repeszek kereszttűzében – az otthon maradottak emléke tartotta a lelket. A harcok szünetében hazagondolva az ügyesebbek a gránátból porosz sisakocskát, lőszerhüvelyből hamutartót, gyufatartót és még ezerféle holmit készítettek. A hadianyagokból alkotott dísztárgyakkal tudatosították szeretteik és önmaguk számára, hogy a gyötrelmek ellenére élnek, küzdenek – és emlékeznek.
A harctereken számtalan fénykép készült, a fennmaradt darabok nagy értéket képviselnek a gyűjtők és a történészek számára. Egyik, Hódi Attila tulajdonában lévő felvételen egy katona mosolyog, fején kötéssel: sisakját bizonyára lövedék lyukasztotta át. Voltak, akik ezt nem élték túl – neki szerencséje volt. A rohamsisak életmentő lehetett, de nem nyújtott biztos védelmet. Hódi Attila saját kollekciójából egy repeszvert és egy golyótól átlyukasztott sisakot hozott, amelyeken egykori viselőik vélhető sorsára utaló rongálódások láthatók. Döbbenetes volt a mára gyűjteményi darabokká szelídült szuronyok és bajonettek látványa, de furcsa érzést keltett mindenkiben a fából készült Mannlicher puska is. Hazánkban a leventék ezzel gyakorlatoztak a két világháború közti években.
Hódi Attila elmondta, hogy gyűjteményét a frontot megjárt tárgyakból gyarapítja. Relikviái kérdőjelek: vajon a halál árnyékában hogyan lehet megőrizni az emberséget?
