Archívum

„Hajnali” gyülekező a szombathelyi vasútállomáson, álmos jegyvásárlás. Az aulában két múzeumbarát csoport is várja a vonatindulást. Úti céljuk azonban ellentétes irányú: a Természetjáró Szakosztály tagjai Sopronba tartanak a Szentgotthárd felől érkező vonattal, a Pável-séta résztvevői pedig Szentgotthárd felé a Sopronból befutó szerelvénnyel. Kölcsönös jókívánságok az időjárásra vonatkozóan – „Csak havazás ne legyen, mint tavaly!” – és már robog is a vonatpár a túrázókkal céljai felé.
A Rába-parti kisváros vasútállomásától csupán néhány percnyi séta a múzeum, ahol egy korty pálinkával, sonkás szendviccsel és négyféle, saját készítésű süteményfinomsággal fogadja az időközben gépkocsival is megérkezőket Szvétecz Zoltánné, a múzeum nyugalmazott teremőre. Ráadásként Molnár Piroska, a Móra Ferenc Városi Könyvtár és Városi Múzeum intézményvezetője forró teát kínál körbe.

A váratlan és bőséges reggeli elköltése után M. Kozár Mária néprajzkutató csendesíti el a felmelegedett társaságot, hogy néhány szóban ismertesse a séta célját, valamint a múzeum gyűjteményét. Meglepetésre kártyacsomagok kerülnek elő „tarisznyájából”, amelyekkel játszva magyar és szlovén nyelven, illetve rábavidéki és hetési nyelvjárásban kell megnevezni, „begyűjteni” a tájegység hagyományos paraszti gazdálkodásának tárgyait. A kártyacsata tovább is tartana, ha nem kellene indulni a szentmisére. Az apátsági templom bejárata előtt gyülekeznek a hívek, hogy Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékére részt vegyenek a barkaszentelés szertartásán. A virágvasárnapi szentmise liturgiája szerint elhangzik a passió, a helyi énekkar ihletett előadása beszédtéma további utunk során.

A rábakethelyi templomhoz a Brenner-kápolna felé vezető erdei ösvényen haladva éppen déli harangszóra érkezünk meg. Pável Jutka néni felolvassa édesapja „Ha kihullok dermesztő századomból” című versét, amelyből Mukincsné Mari szlovén nyelven is idéz részleteket. A gyülekező felhőkkel versenyre kelve folytatjuk utunkat (jön a hír: „Szombathelyen már esik”) – Máriaújfalut azonban ezúttal elkerüli az égi áldás. A Hársas-tóhoz érve a társaság derekasan nekilát a szalonnázásnak. Szellemi táplálékként Jutka néni felolvasást tart Pável Ágoston „Nyílttűzhelyű konyhák a hazai szlovénoknál” című, 1927-ben megjelent tanulmányából. A tudományos értekezés lírai hangvételű bekezdései arról szólnak, hogyan fogadták az egyes falvakban az érdeklődő néprajztudóst az egyszerű emberek. Az a hír terjedt el, hogy a füstöskonyhák gazdái sparhelteket fognak kapni az államtól. Pável erre elhagyta a vidéket, „a szó szoros értelmében megléptem.” – írja tanulmánya utolsó mondatában.
Szentgotthárdra a legrövidebb úton haladva érkezünk vissza – a közelítő is hosszú: szétszakad a társaság, sokaknak szokatlan a mintegy 10 km-nyi gyaloglás. Lélekerősítésként a természetjárókra gondolunk, akik bizonyára könnyedén veszik ennek kétszeresét is. Lengedező böjti szelekkel kísért, mosolygós tavaszi napsütésben ballagunk (páveli ihletésű szavak!) a kaszagyár elhagyatott bejárata felé. Kovács Gyula ny. főmérnök úr kíséretében megtekintjük a pusztulásra ítélt üzemcsarnokok halott gépóriásait, többek közt az 1902-ben, Mondseeből hozott farkaskalapácsokat, amelyeknek döndülése nyomán egykor még a közeli múzeumban kiállított cserépedények is összekoccantak.
A vonaton ülve, derekat, lábakat pihentetve felötlik a páveli verssor:
„Visszhangos, dohos folyosókon ődöngő léptem meg-meg koppan”.

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!