Archívum

Archívum

Repkényszaggatás

Családtörténetek, no. 06.

2013.03.20

„… a múltat fel kell idézni, ... és meg kell mutatni az utókornak” – hangzott el az idézet a „Repkényszaggatás” című könyvből a „Családtörténetek” című sorozat hatodik eseményén.

A beszélgetés vendége prof. dr. Görög Sándor kémikus, gyógyszerkutató, Széchenyi-díjjal kitüntetett akadémikus, narrátora Kelbert Krisztina, a Savaria Múzeum történésze volt. Idézzük fel a dokumentumokra, fényképfelvételekre reflektáló visszaemlékezés néhány pillanatát!

Kelbert Krisztina: Köszöntöm professzor urat, akit külön köszönet is illet, hiszen annak ellenére vállalta a mai beszélgetést, hogy néhány hete súlyos betegségen esett át. Ön 74 évesen látott neki a családja történetét feldolgozó könyv megírásának. A repkényszaggatás metaforáján kívül volt-e más indíttatása is, motiválta-e esetleg geneológiai érdeklődés?

Görög Sándor: A geneológia távol áll tőlem a mai napig is. Gyermekeim ösztönöztek rá, hogy írjam le, mi történt családdal, velem. Sok kedvem nem volt hozzá, mert mindig tele vagyok munkával a Richter gyógyszergyárban, ahol 1959 óta dolgozom. Mégis elindított bennem valamit ez az ösztönzés. Legközelebbi hozzátartozóimnak szántam a megszülető kéziratot, de az irodalomban jártas barátaim ösztönöztek a közreadásra.

KK: Ez a könyv nem csupán családtörténet, de korrajz is a 20. századról.

GS: Valaki azt mondta róla, hogy kötelező olvasmányként kellene használni a középiskolában. Aki az 1944. év szörnyűségeit nem élte meg, az statisztikai adatokkal találkozhat. Emberközelbe próbáltam hozni a száraz számszerűséget szüleim, nagyszüleim sorsán keresztül, így sokkal kézzelfoghatóbb a valós történelem.

KK: Mi segített abban, hogy sikerült feltárnia a család történetét, tragédiáját?

GS: Rengeteg dokumentumot tartalmaz a könyv. Ez annak köszönhető, hogy Csupor Sándor ügyvéd, aki nagyapám és apám barátja volt, megőrizte a családi levéltárat, amelyet apám rábízott megőrzésre, mielőtt szüleimet elvitték volna 1944-ben. Csupor bácsi a második világháború után ezt eljuttatta hozzám, így nem csak személyes emlékeimre tudtam támaszkodni. Talán ez jelent többletet a hasonló visszaemlékezésekhez képest.

KK: A történet a nagyszülőkkel kezdődik, akik fontos szerepet töltöttek be Szombathely közéletében. Szemző Sándor különböző egyesületek tagja volt, felesége pedig a Magyar Szent Korona Szövetségnek volt tagja. Amikor a városba kerültek, nevet és vallást is változtattak: zsidó vallásukat katolikusra cserélték. Mi jellemzi az ő asszimilációs stratégiájukat?

Elsőáldozási képek - a testvérek, Sándor és Klára. Fotó: Spiegler Tibor

GS: Anyai és apai felmenőim, a Szemző és a Görög nagyszülők sem voltak szombathelyiek. Mindkét családnév felvett név: Singerből, illetve Grünfeldből magyarosították. Anyám nagyszülei Kőszegről költöztek a megyeszékhelyre az 1920-as második felében. A Jézus Szíve templom mögött álló szép szecessziós épületben laktak, a ház megvan ma is. A Szemző nagyszülők valamikor a századforduló táján keresztelkedtek ki. Nagyapám ügyvéd volt, 1929-ben, tisztázatlan körülmények közt, vadászbalesetben halt meg. Édesanyámat már 4 napos korában megkeresztelték, ekkor, 1906-ban szülei már keresztényként éltek. Anyám és testvére, Magda is katolikus iskolába jártak, sőt a Bécs melletti Pressbaumba, apácák vezetése alatt álló intézetbe küldték tanulni őket, tehát szigorú katolikus neveltetésben részesültek. Anyám a bigottságig vallásosan élt, apám is vallásos volt, ha nem is olyan mértékben, mint ő. Édesapám, dr. Görög Dénes 1929-ben került Szombathelyre: amikor megnyitották a kórházat, elnyerte a kórboncnoki állást. Szüleim úgy ismerkedtek meg, hogy apám az anyai nagyszüleimnél bérelt szobát a Széchenyi utca 1. szám alatt, ahol ők is laktak. Apám 1919-ben keresztelkedett ki. Könyvemben pontosan leírtam azt a kálváriát, amit ő a kikeresztelkedés dátuma miatt bejárt. A második zsidótörvény értelmében ugyanis nagyon lényeges volt, hogy mely hónapban történt a keresztelkedés. Kapott egy igazolást arról, hogy már júniusban jelentkezett, de adminisztratív okok miatt csak augusztusban került rá sor. Ez az irat egy darabig mentességet jelentett számára, később azonban már nem.

KK: A család életformája tehát a keresztény középosztálybeli mentalitást tükrözte. Hogy emlékszik vissza a gyermekkorára?

GS: A Csupor bácsi által megőrzött dossziéból való az a fotó, amelyet dr. Dömsödy Péter készített egy közös kiránduláson, és az is, amelyiken a játékrepülőmet mutatom a fiának. Erre a pillanatra pontosan emlékszem: éppen azt magyaráztam neki, hogy ha leszerelem a szárnyakat, akkor léghajóként működik. 1944 első napjaiig fogalmam sem volt családom zsidó származásáról. Addig teljesen természetes volt számomra, hogy katolikus családban élek, a püspöki elemibe járok. És július 4-én kigördült a szombathelyi vasútállomásról a halálvonat, rajta édesapám, édesanyám, nővérem, nagynéném és nagyanyám. Engem előzőleg elrejtettek a kőszegi verbitáknál, nővéremet a szombathelyi annunciáta nővéreknél. Ő is elkerülhette volna a deportálást, de tüdőgyulladást kapott és be kellett vinni a kórházba. Hiába volt álnéven, valaki feljelentette. Kihúzták a betegágyából és szüleim után vitték a gettóba. A halálvonatról leszállva, a Mengele-féle válogatásnál nagynénémen és apámon kívül mindenki balra került. Tehát anyámat, nagyanyámat, nővéremet mindjárt a megérkezés napján, valószínűleg 1944. július 7-én megölték. Apámnak még szörnyűbb sors adatott, mert őt, mint kórboncnokot kiválasztotta Mengele doktor és részt kellett vennie a szörnyű kísérletekben. Ebbe beleőrült, Ebenseeben halt meg. Görög nagyszüleim a budapesti gettóban pusztultak el valamikor 1945-ben, pontosan nem lehet tudni mikor és hogyan.

Nagynéni és nevelőanya, Szemző Klára. Fotó: Spiegler Tibor

KK: Sajnálatosan a tragédia az egész családot érintette, viszont Ön és nagynénje életben maradtak. Hogy élték túl a holokauszt időszakát?

GS: Nagynénémnek, Szemző Magdának embertelenül nehéz munkát kellette végeznie egy Lützen melletti gránátgyárban. 1945 júniusában jött haza, megkeresett engem Kőszegen. Később magához vett, a nevelőanyám lett. Magyar-francia szakos tanár volt, a szépirodalom igazi szerelmese. Pável Ágoston tanítványa volt, akit emberként és tanárként is nagyra becsült. Rengeteg verset tudott kívülről, ezekkel tartotta a lelket a fogolytársakban a munka után. A háborút követően a Kanizsaiban, majd nyugdíjazásakor a Savaria Gimnáziumban tanított. Kelbert Krisztina szép tanulmányt írt róla a Vasi Szemlében, mindenkinek ajánlom elolvasásra.

KK: Kőszegen mi történt a háború alatt?

GS: Az előzőekben elmondottakat kiegészítve még annyit, hogy Prugberger doktor vitt el Kőszegre 1944 áprilisában, kockáztatva ezzel családja biztonságát. Ott is maradtam 1948. március 25-ig. A verbita szerzetesekről a legnagyobb elismeréssel tudok beszélni. Még akkor is sikerült megóvniuk, amikor a nyilasok megszállták a missziósházat. Ott rendezték be ugyanis a kormány kabinetirodáját. Nekem valóban felszabadulás volt, amikor 1945. március 29-én a szovjetek bejöttek.
[A beszélgetés második felében Görög Sándor rövid magyarázatokat fűzött iskoláséveinek, tudományos pályafutásának néhány kivetített dokumentumához.]

KK: Köszönöm a jelenlévők nevében a tartalmas beszélgetést.

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza