Aktuális

Aktuális

Tárlat és régészkonferencia

A vaskori régésztábor krónikája – 4. rész

2017.06.24

Szombaton, a tábor zárónapján, szinte repült az idő. Alig érkeztek meg a gyerekek, máris a Vasi Skanzen Bozzaiból áttelepített torkos pajtájában sürgölődtek. Anna irányítása mellett készült a kiállítás, amely az elmúlt napok történéseit volt hivatott bemutatni a Tisztelt Látogatóközönség számára.

A kiállítás „kurátora”, Anna a „műtárgyakat” rendezte el az asztalokon, míg segédei a fotókat tűzték paravánra. A régészfiúk „in situ” kiemelték helyéből az egyik vaskohót és a kiállítótár közepén állították fel. A műtárgybiztonság érdekében a sérülékeny alkotásokat óvatosságra intő feliratokkal látták el, sőt két teremőrt is kijelöltek. A tárlatvezetők Sztelly mentorálása mellett, ismereteiket felfrissítve járták végig a kiállítóteret.
A pajta szellős oldalhelyiségét Kamiék multimédiás konferenciateremmé varázsolták. Minden előadó kipróbálta, hogy működik-e az előző napokban/estéken elkészített prezentációja? Néhányan még utánanéztek: pontosak-e a bemutatásra szánt kutatási eredményeik.

16 óra előtt már gyülekezett a közönség a szalaggal lezárt kiállítótér kapuja előtt. Elérkezett az idő: Kristóf (aki – ahogy néha a kiállításokat megnyitó prominens személyiségekkel is előfordul, kissé késve jelent meg a helyszínen), emelkedett szavakkal ajánlotta a tárlatot a megjelentek figyelmébe. Az ünnepi szónoklat végén Kami is szólt néhány szót, majd a szalag átvágása után a tárlatvezetők ügyesen végigkalauzolták a körülálló látogatókat a „teremben”, ahol mindenkinek jutott hely, és minden úgy volt a helyén, ahogy annak lennie kell.

Kristóf  köszöntőbeszédet mond

A régészkonferencia 10 előadója példamutatóan tartotta magát a rendelkezésére álló időhöz. Mivel a szakszerűségen sem esett csorba, a tanácskozás elnökségnek (Cserga és Kami) néhány apró kiegészítésen kívül nem is jutott más szerep, mint hogy megköszönje a résztvevők élvezetes előadásait, az elvégzett munkát és meghívjon mindenkit a konferencia- és táborzáró állófogadásra (sörös lencse, a la’ Andi).

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza