Archívum

Régésztábori krónika – 3. rész

Az őrbunker és az elrejtett kolostor

2022.08.17

Mivel a hőség nem hagyott alább a negyedik tábori napon sem, ezért a résztvevők a tervezett kerékpározás helyett vonattal utaztak Kőszegre, majd a vasútállomástól gyalogszerrel jutottak el a koronaőrző bunkerig.

Régésztábori krónika – 3. rész

A helyszínről Csiki Istvántól hallhattak bővebb információkat. A Savaria Múzeum történésze elmondta, hogy 1944 novemberében a közeledő Vörös Hadsereg elől a koronaőrség először Veszprémbe, majd Kőszegre menekítette a koronázási ékszereket tartalmazó ládát. Mivel a koronaőrző bunker ekkor még nem készült el, ezért vagy a domonkos zárda vagy a leánylíceum épülete szolgált ideiglenes őrzőhelyül. Az erre vonatkozó adatok ellentmondásosak. 1944. december 27. és 1945. március 18. közt Velemben, a Stirling-villa kertjében ásott üregben kapott helyet a koronaláda, amelyet 18-án vagy 19-én Kőszegre, az újonnan kialakított bunkerbe szállítottak át. Március 27-én este a Szombathelyt sújtó és Kőszeget is fenyegető légitámadások hatására Szálasi Ferenc elrendelte a Szent Korona tovább menekítését Ausztria irányába. Március 28-án hajnali 0:30-kor a koronázási ékszerek elhagyták Magyarországot. A kőszegi óvóhely csupán 9–10 napig töltötte be megtisztelő szerepét.

Régésztábori krónika – 3. rész

A földfelszín alatt kb. 10 m mélyen kialakított teremben a koronát őrző láda kapott helyet. Állapotából ítélve nem túl régi, de nem is műtárgymásolat. 1939-ben készült a több mint 300 évet megszolgált elődje pótlására. A hangos nyikorgással nyíló „utazó páncélszekrény” mellett a bunker feltárása során fellelt tárgyakat is nagy érdeklődéssel szemlélték a gyerekek. Aztán az óvóhely hűvösét elhagyva a bunker feletti füves területen, a Szent Korona tartózkodási helyeit fém zászlócskákkal jelző parkban izgalmas csapatjáték következett Várnainé Balogh Beáta vezetésével.

Régésztábori krónika – 3. rész

Ám a nap ezzel még nem ért véget! Ebéd után abban a szerencsében volt a táborzóknak része, hogy elsőkézből, Businé Benkhard Lilla régésztől kaptak tájékoztatást Kőszeg településtörténetéről és a Szent Jakab-templom falkutatásának legújabb eredményeiről. A régészek feltételezik, hogy a barokk stílusban épült falak rejtik a 13. századi ferences kolostor falmaradványait is. A hazautazás előtt a Szent Jakab-templom félhomályos hajójába lépve táborozóink még vethettek egy pillantást a köpönyeges Madonna-freskóra.

A visszaút előtt a Kőszeg történetét felvillantó időutazást egy-két gombóc fagyi elfogyasztása koronázta meg.

Sztelly

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza