Archívum

Hátizsákkal a természetben 2. rész

Bakancslista, 2021

2021.12.20

Folytatva a válogatást elérkeztünk a meleg évszakba, a napsütötte nyárba: a vírus lecsendesedett, így egyre nagyobb létszámmal barangoltunk a természetben.

Alattunk Bánd község

Alattunk Bánd község - fotó: Urbán László

Június 5.


Ez a túránk a Bakonyba vezetett. A reggeli Veszprém felé induló vonattal utaztunk egy átszállással Márkó községbe. A tervezett útvonal: Márkó vára – Májer Antal-kilátó – Bánd, vár – Herend község voltak. A túrát két társunk vezette: Dr. Görbitz Lajos és Uhrin Mária. A túra távolsága nem volt nagy, de akik azt gondolták, hogy az a 13 km nem sok, azok meglepődtek, ugyanis a 300 m szintkülönbség alaposan megizzasztott minket. Voltak egész kemény emelkedők is az utunk során. Az idő júniushoz méltó volt, napsütés volt bőven, örültünk, ha fák alatt haladtunk. Előszőr Márkó falu régi sváb házait csodáltuk meg. A 8-as út felüljárója alatt elhaladva, a falu szélén egy kőbányába is betértünk. Innen hamar elértük a Séd patakot. A patak előtt elfordulva a piros jelzésen kellemes, csaknem vízszintes úton haladtunk tovább. 2,5 km múlva balra fordulva átmentünk a Séd patak hídján, és a piros háromszög jelzésen indultunk a Miklós Pál-hegy 489 m magas csúcsának elfoglalására. Akadtak merészebb társaink, akik a hátralévő 200 m-es szintkülönbséget rövidebb úton tették meg, de az útjuk olyan meredek volt, hogy a tiszafás kerítésébe kellett kapaszkodniuk a feljutáshoz. Mi a hosszabb, de kevésbé meredek utat választottuk. Igaz, a szintkülönbség ugyanannyi volt, de az úton pihentető szakaszokra is lelhettünk. A csúcsra felérve a Májer Antal-kilátó alatt letelepedtünk. Elénk tárult a fák felett a Bakony szépsége. A pihenőnk után eléggé cikkcakkos úton leereszkedtünk a tiszafás erdőn, majd Bánd felé vettük utunkat. A község előtt felmentünk az a 13. század vége felé épülhetett Essegvár romjaihoz A várat az 1550-es években a törökök rombolhatták le. A romok megtekintése után a dombtető szélén lévő Kálvária mellől csodás panoráma fogadott minket Bánd község irányába. A falun áthaladva a 8-as út felett érkeztünk Herend községbe, ahonnan busszal majd vonattal hazautaztunk.

Június 10.

Egy kávási pince

A kávási Borona tanösvény zsuptetős háza - Fotó: Urbán László

Kávás térségében már korábban is jártunk Antalovits György társunk jóvoltából.

Az Őrségbe leutazni elég körülményes, de érdemes. A túra Zalaszentgyörgy vasútállomásáról indult Kávás falu felé. Kávás község hét domb (Szabó-hegy, Szomi-hegy, Vaskó-hegy, Bükk-hegy, Zsimba-hegy, Öreg-hegy, Zsidó-hegy) között megbúvó település Zala megye északi részén, a Zala folyó völgyében. A felszín alakulásának köszönhetően számtalan helyről különleges tájkép látható. A Borona tanösvényen a térségre jellemző építészeti stílus, építési technika is megtekinthető. A változatos művelésmódok közül a dombok lejtőin történő szőlőművelés kiemelkedő jelentőséggel bír. A dombok gerincén át haladtunk a Borona tanösvényen, amely mellett boronafalú, zsúptetős, faragott, faoromzatos házak, többszázéves pincék és szőlőprés, eredeti berendezések, a régi faépítészet nyomai találhatók. Túránk során megtekintettük ezeket az emlékeket, és a táj szépségében gyönyörködve elgondolkodhattunk elődeink életéről.

A tanösvényt elhagyva jelzetlen úton haladtunk tovább, hogy a Kávásról induló piros kereszt jelzést, amely Boncodfölde felé halad, elérjük. Nagyhegyen áthaladva, csoportképet készítettünk: mi is beálltunk a nagyhegyi gazdák által őrzött terület őrzői közé. Gyuri barátunk jóvoltából egy nagyhegyi pincébe is bekukkantottunk, és megkóstoltuk a hegy levét. Innen már az Apacs tanya felé vettük az irányt, ahol vártak minket. Idilli hely pihenésre, lovaglásra, az állatok nagyon barátságosak, a lovakat meg lehet simogatni. Rövid szíveslátás után visszaindultunk Zalaszentgyörgy állomására, hogy hazautazhassunk.

 

Július 3.

Mária kép

Mária kép - Fotó: Urbán László

Ez a túra a trianoni emlékév keretében történt... Túravezetőnk most is Antalovits György volt.

A kiindulópontunk Und község volt, ahova busszal utaztunk. Miután ez idő tájt sem volt egyszerű az országhatárt átlépni megfelelő védettségi igazolás nélkül, így az államhatár mellett terveztük az utat.

Útvonal: Und – faluközpont – horpácsi erdő – Mementó emlékmű – Vasfüggöny túraút – horpácsi erdő – vadetető hely – Szent Márton túraút, erdei Mária – kép – kotecsi parkerdő – Sopronkövesd, vasútállomás. Távolság: 12 km, szintemelkedés 50 méter.

Nagy létszámú csapatunk 40 fővel Und község I. világháborús emlékművénél indult el. Utunk a falut északnyugati irányban elhagyva a Vasfüggöny turistaút felé vezetett. Az erdőt elérve árnyas fák alatt haladtunk, az országhatár mellett pár száz méterrel. Az út során egy kőből emelt emlékoszlopnál megálltunk. Az emlékoszlopot Kapovics Ernő emlékére állíttatta a családja. Az első világháborúban Iwacovdolnijnál (Ukrajna) halt meg. A felirat a következő: „Vándor, e kő tanújele annak, hogy mily áldozatokat kívánt szegény hazánk. Térdelj le és imádkozz.” A felirat szövegében benne van a család gyásza, az első világháború borzalma és értelmetlensége, egyúttal a szétszakított hazára is utal a kő felirata.

Tovább haladva az árnyas erdőben Sopronkövesd térségébe, a kotecsi parkerdőbe érkeztünk. Itt sok érdekességgel találkoztunk, többek közt a Széchenyi-úttal. A falu korábban a Draskovichok, majd a Széchenyiek tulajdona volt. Itt az erdőben állt egy vadászlak, melyet a II. világháborúban német katonák robbantottak fel. Megmaradt a kútja, amelyet a helyiek 2009-ben újítottak fel. Ez a nevezetes emlékhely a Széchenyi-kút. Káváját régi pecsétes téglákból emelték, és egy vasráccsal zárták le, amely Sz. I. monogramot viseli.

A közelben található még a Vasfüggöny emlékhely, ami szögesdrótót tartó kezeket ábrázol és a Szent László-szobor, a Szent László-kápolna és egy trianoni emlékfa. Az emlékfa egy ácskapcsokkal összefogott széthasított rönköt formáz, jelképezve a szétszakított ország magyarjainak együvé tartozását. Ezen a helyen csoportképet készítettünk, és pár gondolattal megemlékeztünk a trianoni szerződésről. Sopronkövesdre a szőlőültetvények között érkeztünk le, majd vonatra szállva hazaindultunk.

Július 31.

A Folly arborétumban

A Folly Arborétumban - Fotó: Urbán László

Ezt a túránkat nem az éves terv időpontjában tartottuk meg, mert aznap országos eső volt. A későbbi időpont viszont nagyon alkalmas volt a kirándulásra a Balaton felvidékén, Ábrahámhegy térségében. Az utat úgy terveztük meg, hogy a Folly Arborétumon kívül még jó pár érdekességet meg tudjunk látogatni.

Ábrahámhegy vasútállomásáról indulva a község Szent László nevét viselő templomát tekintettük meg. A települést elhagyva a szőlőültetvények között igyekeztünk tovább az erdőben található bognár múzeum felé, ahol a bognár mesterség eszközeit állították ki, az útleírások szerint… Sajnos a múzeum zárva volt. A telekszomszédoktól megtudtuk, hogy a tulajdonos meghalt, azóta nincs gazdája a létesítménynek, aki foglalkozna vele. Így csak a szépen kialakított épületet tudtuk megtekinteni. (Itt még egy kosárfonó műhely is lett volna.) Tovább haladtunk a Pálos kolostor romjaihoz, ahol nem állt fenn a veszély, hogy zárva van. A kolostor egy erdőben található a piros sávval jelzett út mellett. Előtte egy nagyszerű pihenő helyet alakítottak ki.. Úgy döntöttünk, hogy először a kolostort járjuk be. A kolostort a XIII. században alapították. A fénykorát XIV–XV. században élte. Valószínűleg a törökök rombolták le. A masszívabb építésű templom erős falai tovább állták a századok viharát. A többi épületrésznek csak az alapjai maradtak fenn. A falak közti barangolás után letelepedtünk a pihenőhelyen, erőt gyűjtve az út hátralévő részéhez. A pihenő után fentről közelítettük meg a Folly Arborétumot. Az alsó bejárati kapun léptünk be az arborétumba. Itt aztán volt látnivaló: gyönyörű virágok, fák, szobrok között sétáltunk az arborétum zegzugos útjain. Mindezek után már csak a Szent Iván-kápolnát tekintettük meg, majd az ábrahámhegyi domboldalon a hétvégi házak között haladva érkeztünk a vasútállomásra.

Kellemes, szép napunk volt.

Urbán László

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza