Archívum

2018. March 23. Friday A hadifoglyok számára több szempontból is hasznos időtöltésnek számított például a faragással vagy berakással ékesített különféle fa dísztárgyak készítése. Az eleinte emléknek szánt, unaloműzésből készített dobozokat, cigarettatárcákat, sétapálcákat ugyanis alkotóik később a környező lakossággal folytatott „kereskedelem” során élelmiszerre cserélték.
A múzeumbogár klubosok számára most azok az intarziadíszes tárgyak voltak különösen fontosak, amelyeket a Savaria Múzeum őriz, illetve amelyek a szombathelyen élő, mellesleg az intarziakészítésben is jeleskedő Linka Sándor tulajdonában vannak.
Miután egy rövid vetítés során, illetve néhány eredeti darab segítségével Tóth Kálmán bemutatta a gyerekeknek a szóban forgó tárgyakat és készítésük körülményeit, indítékait, a résztvevők megismerkedhettek az intarziakészítés menetével és alapvető fogásaival. A kézműveskedés felvezetéseként a vendégek, Linka Sándor és Varga Robin ismertették az intarziatechnika alapanyagait, eszközeit. Ezenközben a gyerekek már alig várták, hogy a szikéikkel darabolhassák a juhar, mahagóni, cseresznyefa furnérlemezeket. Hamar kiderült azonban, hogy az egyszerűnek tűnő munkafolyamatok mennyi időt, türelmet és kézügyességet igényelnek. Be kellett látni, hogy első nekifutásra nem készülhetnek bonyolult mintázatú mesterremekek. Már csak azért sem, mert nem könnyű bánni a furnérlemezzel, még ha csupán 0,6 mm vastagságú is. Az idő jelentős része az apró geometriai formák kivágásával, sablonba igazításával, sóhajjal, de lankadatlan kitartással telt. Kinek jobban, kinek nehezebben ment a minta – azaz szaknyelven a teríték – elkészítése. Linka Sándor, akinek mindenkihez volt egy-egy kedves, bíztató szava, türelemmel irányította a gyerekek munkáját és kérdésekre is készségesen válaszolt.
A ragasztással hézagmentesen rögzített teríték összeállításával a foglalkozás befejeződött, ám valójában az intarziadíszes tárgyak készítésének munkafolyamatai ezzel nem érnek véget. A továbbiakban a terítéket ráragasztják az ún. maganyagra, amelynek másik oldalára is furnérlemez kerül. A ragasztóanyag tartós kötése érdekében az így összeállított „szendvicspanelt” présbe helyezik. Ezután következik a csiszolás, végül alapozó és fedő lakkréteggel látják el a kész felületet. De ez a munka már nem bogaraink asztalára tartozik…

Az élményszerű ismeretszerzésre ezúttal is a „Barakkváros foglyai” című projekt keretében, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság pályázati támogatásával nyílt lehetőség.

Képgaléria

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!