ArchÃvum
Előadások Nyugat-Afrika felfedezőjéről
2018.11.24
Sokan hallottak már Magyar Lászlóról, a hazánk hírnevének öregbítése mellett végsőkig elkötelezett kutatóról. Azt viszont kevesen tudják: csak 1937-ben bizonyosodott be, hogy Szombathelyen született.
A legendás Afrika-kutató geográfus, Magyar László (1818–1864) születésének 200. évfordulója alkalmából három előadást magába foglaló programot szervezett a Berzsenyi Dániel Könyvtár, az MTA Vas Megyei Tudományos Testülete, a Vas Megyei Honismereti Egyesület és a Vasi Múzeumbarát Egylet. A könyvtár előadótermében összegyűlt szépszámú közönséget és a meghívott előadókat, prof. dr. Vig Károly muzeológust, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatóhelyettesét, dr. Tilcsik György levéltárost, a Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára ny. igazgatóját és Balogh Péter építészt, a Rumi Rajki Műpártoló Kör elnökét a házigazda intézmény vezetője, Nagy Éva igazgatónő köszöntötte.
Magyar László neve sokak számára ismerősen cseng, valódi arcvonásait azonban nem ismerjük: portréját Radnóti Kovács Árpád a rokonok leírása alapján készítette el – hívta fel a hallgatóság figyelmét a hiányra Vig Károly.
Az előadó röviden felidézte a magyar Afrika-kutatók munkásságát, majd részletesebben beszélt Magyar László életútjának legfontosabb állomásairól.
Magyar (Horváth) László, Magyar Imre és Horváth Anna házasságon kívüli gyermekeként 1818. november 13-án, Szombathelyen látta meg a napvilágot. Édesanyja a szülést követően rövidesen elhunyt, a gyermek nevelését az anyai dédnagyanya, majd Dunaföldváron az atyai nagyanya vette át. László az elemi és középfokú tanulmányok után elvégezte a fiumei tengerészeti iskolát. Mielőtt Afrikába került volna, egy ideig rabszolgaszállító és csempészhajókon szolgált. Dél-Amerikában eltöltött évei alatt, az argentin flotta hadnagyaként, egy ütközetben fogságba esett. Szabadulását követően Rio de Janeiróba hajózott, hogy eleget téve a szabadon bocsátás feltételeként adott becsületszónak, távol maradjon a hadieseményektől. Ekkor fogalmazódott meg benne az első, tudományos igénnyel tervezett út gondolata. Tervéhez azonban nem kapott támogatást. Tovább kereste a lehetőségeket arra, hogy ismeretlen vidékek felfedezésében vehessen részt. 1848-ban Nyugat-Afrikába érkezett. Két évre a kalabári uralkodó szolgálatába szegődött, majd saját vállalkozásba kezdett. Csatlakozott egy karavánhoz és eljutott a Bihéi-fennsíkra. Kajája Kajángula fejedelem a bennszülöttek körében En-ganna Como-nak (Micsoda úrnak) nevezett Magyart olyannyira kitüntette figyelmével, hogy feleségül akarta adni hozzá egyik leányát. Magyar László hosszas vonakodás után elfogadta az akkor még csak 14 esztendős Ina-Kullu-Ozoro kezét. Az előkelő rokonság révén ettől kezdve rendelkezésére álltak az anyagi eszközök a felfedezőutak megvalósításához, nem elhanyagolható szempontként említve a rabszolga kereskedelem miatt puskaporos levegőjű vidéken igencsak szükséges 300 elefántvadász testőr hathatós védelmét.
A Belső-Afrikába vezetett expedíciókról a „Magyar László dél-afrikai utazásai 1849–1857. években” címmel Pesten, 1859-ben kinyomtatott könyvében számolt be. E kötet és a kiadott levelek, naplókivonatok jelentőségét az adja, hogy a szerző Afrika területének földrajzi adottságai mellett a helyi közösségek mindennapi életébe is bepillantást enged. Az általa bejárt út Livingstonéhoz fogható.
Könyvének megjelenéséről 1861-ben értesült, és arról is, hogy az MTA levelező tagjává választották. A publikálás folytatását tervezte, ám élete ezután elsötétült. Apósát belháború során meggyilkolták, ő pedig családjától elszakadva menekülni kényszerült. 1864. november 9-én Ponto do Cuióban meghalt, hagyatéka tisztázatlan körülmények között elégett. Ennek ellenére remélhető, hogy a portugál levéltárakból vagy máshonnan még előkerülhetnek olyan dokumentumok, amelyek tovább gazdagítják a szülőhazája hírnevének öregbítése mellett végsőkig kitartó kutatóról alkotott képet.
„E helyen állott a ház, melyben 1818. november 13-án született Magyar László, Afrika múltjának és népeinek világhírű kutatója, aki 1864-ben életét áldozta a fekete kontinens tudományos megismeréséért.’’ – olvasható Szombathelyen, a Kossuth Lajos utca 29. szám alatti ház falán elhelyezett emléktáblán. A jókora méretű, szép kivitelű márványtábla azonban egy tévútra csúszott történeti kutatás eredményeként került ide – mondta el dr. Tilcsik György. Az előadó egy korábban közreadott értekezésére hivatkozva (Hol állt Magyar László szülőháza? Mai történet egy (szombat)helyi legenda megszületésének okairól és körülményeiről. In: Előadások Vas megye történetéből. V. köt. 343–360. p.) prezentálta az ide vonatkozó levéltári dokumentumokat, miközben beavatta hallgatóságát a kutatás módszertani problémáinak részleteibe. Végezetül megismételte a 2010-ben megjelentetett okfejtése végkövetkeztetését: „…ki kell jelentenünk, hogy a ma rendelkezésre álló ismereteink nem elégségesek annak minden kétséget kizáró megállapításához, hogy pontosan hol állt Magyar László szülőháza. Paradox módon, ez akár az a terület is lehet, amelyen a ma álló házon elhelyezték az emléktáblát 1994. december 9-én, jóllehet ennek igen-igen kicsi a valószínűsége. Igaz, pontosan annyi, mint amennyi eséllyel erre – talán Zanelliék főtéri házának telkét kivéve– bármelyik akkori szombathelyi épület alatti telek pályázhat.”
A Károlyi Gáspár téren magasodó Magyar László emlékmű létrejöttéről Balogh Péter beszélt, aki a Rumi Rajki-örökségből származó tervek mellett az emlékmű makettjét is magával hozta. Lendületes előadása során érdekes tényként említette, hogy az obeliszk előképe a Horthy-híd (ma: Petőfi-híd) budai hídfőjéhez kötődik. A szombathelyi Károli Gáspár tér utóbbi időben megfelelően gondozott szigetén álló emlékmű felállításának egyik kezdeményezője Pável Ágoston, a Vasi Szemle című folyóirat szerkesztője volt. A terv előzményeként meg kell említeni Thirring Gusztáv és Géfin Gyula nevét: az ő kutatásaik eredményeként 1937-ben bizonyosodott be, hogy Magyar László Szombathelyen született.
Az 1938. szeptember 18-án felavatott emlékmű munkálataiban az építészeti tervek elkészítésétől a szobor és a dombormű megalkotásáig, illetve az obeliszk megépítéséig bezárólag mindenki díjtalanul vagy csekély honorárium fejében vett részt. Tóth János városi főépítész volt a tervező, Horváth József a helyszíni összeállításért és a kőfaragó munkáért felelt. Rumi Rajki István szobrászművész egyik, országos pályázaton szerepeltetett alkotásának tervét engedte át: az oszlop tetején álló szárnyas nőalakról van szó, amely Nikét, a tengerészek védelmezőjét ábrázolja. Az emléktábla szintén Rumi Rajki tervei szerint készült el.
A rendezvény a Vas Megyei Honismereti Egyesület elnöke, Zsámboki Árpád szavaival zárult, aki megköszönte a program lebonyolításában részvevő szervezetek együttműködését, Magyar László múlhatatlan emléke előtti civil főhajtásként értékelve az eseményt.
