Archívum

Diákvetélkedő

Harmadik forduló: A döntő

Széchenyi 2020

2022.06.03

Nagyszerű élmény volt! – Valódi találkozás, pörgő-izgalmas vetélkedő, tudásmegosztás és tudásmélyítés, felszabadult hangulat! 2022. május 5-én a Berzsenyi Dániel Könyvtár adta a helyszínt – és egyben támogatását a döntő megtartásához.

Diákvetélkedő

A zsűri felkért tagjai: dr. Bakó Balázs, Bodó Judit és dr. Melega Miklós voltak, akik végig figyelemmel kísérték a csapatok munkáját.

Az első két fordulóban magas színvonalon teljesítő 4 csapat kerülhetett a döntőbe.

A belépő (amit előzetesen kellett elkészíteni) inspirálóan hatott a csapatokra – ez derült ki a térben több ponton elhelyezett, a Trianon-téma által ihletett szövegtárgyakból, amelyek személyes (csapatos) viszonyulásokat „jelenítettek meg”, enteriőrt teremtettek.

Diákvetélkedő

Egy üveges tárlóban csak erre a napra ott lapult egy régi újság, a Felsőőrön 1921. november 3-án egyszer megjelent Lajtabánság („politikai és szépirodalmi időszaki lap”) és Dobos Gyula felkelőnek az 1921-ben, a nyugat-magyarországi harcok alatt született versesfüzete. – Kordokumentumok Vas vármegyéből. Most a fiatalokhoz közel, élőben megtekinthetően. Egy másik tárlóban a téma feldolgozásaiból készült válogatás – és már ismert regények: És mégis élünk (Somogyvári Gyula) és a Képek arc nélkül (José Hradil). Körben térképek, a kivetítőn hazánk és Nagy-Magyarország: összeérő gyökérrel és lombkoronával ábrázolva a nemzettest. („Összenő, ami összetartozik.”)

Diákvetélkedő

Nyitásként egy dallam indult el, és a kivetítőn a magasból láthattuk a szép Őrvidéket és a Muravidéket. Az elhelyezkedett csapatok asztalai között Kosztolányi Dezső és Utassy József sorai hangzottak fel. – A szervezők gesztusa a résztvevőknek, az őket megragadó költeményekből. A ráhangoló percek után Tóth Kálmán, a VME titkára, a vetélkedő főszervezője köszöntötte a zsűrit és a diákokat, majd lelkesítette a résztvevőket: kiemelte az eddigi minőségi munkát, utalt a szép eredményekre – amelyek mögött érezhető volt az 1–2. fordulóban is az igazi érdeklődés és odaadás. Hangsúlyozta, hogy nemzetünk számára meghatározóan fontos téma, Trianon kapcsán gondolkodunk együtt és keressük a kötődéseket a generációk között. Közben igyekszünk átörökíteni a területileg szétszakított magyarságot összetartó kulturális értékeket. A fiatal korosztályban megszülető érzékenység és válaszkeresés közös jövőnk kincsei közé tartozik, valódi energiaforrás.

Diákvetélkedő

Először a szövegtárgyak bemutatása történt meg csapatonként 3–4 percben, amelynek során szép pillanatokat élhettünk át. A diákok a remélt igényességgel fogalmazták meg, hogy milyen ihletettség, gondolat által születtek meg az alkotásaik. Ezt követően 5 változatos és izgalmas feladat alkotta a megmérettetést – de inkább „gondolati és érzelmi kalandot” mondhatnánk, amelynek során érezhető volt a közös ráhangolódás és a szinte „kitapintható” feszült versenypillanatok.

Villámkérdések gyors ritmusa indította a versenyt, megteremtve a kellő inspirált hangulatot. Minden csapat számára 1 perc állt rendelkezésre, hogy minél több választ adjanak. A várakozásnak megfelelően alig történt passzolás, pörögtek a válaszok. A Kérdezz – felelek! játékban 4 témakört dolgoztunk fel 10–10 kérdéssel: személyek és tárgyak, helyszínek, fogalmak és évszámok. Digitálisan megjelenített mezőről választották a kérdéseket a versenyzők. Komoly felkészültségről tettek bizonyságot, de nyilván a szerencse is működött, hogy a választott konkrét kérdéseket jelölő számok mögött milyen nehézségű konkrét kérdés rejlett. A természetes izgalom mellett érezhető volt az erős koncentráció és az egymásra figyelés is. Hiszen ez a két feladat tágan ölelte fel a készüléshez megadott színes anyagot. A döntő nagyon várt percei közé tartozott egy többször ismétlődő feladat, amely mindig fokozta a jó hangulatot: az előző fordulók során megismert friss és régi filmekből részleteket láthattak a diákok, egymás után többet, és ezekhez csatlakoztak a figyelmet felizzító és ellenőrző, gyakran humoros kérdések. Ezek a könnyed, élményt adó periódusok oldották a versenylázat. A döntőre is készítettünk szabadulószobát, amely az addigi fordulókban is kedvelt játék volt. A népi hangvételű és formanyelvű szabadulószoba is ismereteket adott át és kért számon egyszerre, miközben az egyszerű ember szemszögéből közelítette meg a Trianon utáni természetellenes területi szétszakítást. Technikailag: minden csapat a számukra rendelkezésre bocsátott laptopon kapta meg a szabadulószobát, hogy helyes lépéseikkel megtalálhassák annak kulcsát. A döntőnek a tanulók felkészültsége mellett kreativitását és előadókészségét is megmutató feladata a MNL Vas Megyei Levéltárában megrendezett Túlélni a tragédiát című kiállításához kapcsolódott. Csapatonként egy-egy tabló témájának ismertetése volt a kihívás. Ehhez segítő kártyákat lehetett pontért vásárolni. Pozitív jelzés, hogy erre a lehetőségre nem nagyon volt szüksége a versenyzőknek. Ismeretet átadó és érzelmi érintettséget is megmutató volt az Idegenvezetés játékban való részvételük is.

Diákvetélkedő

A döntés valóban nehéz volt a zsűri számára, mert a csapatok teljesítménye közel volt egymáshoz. A diákok egymás iránti megbecsülése is tanulsága volt a vetélkedőnek. Az első három helyezett csapat értékes könyvjutalomban részesült. Minden résztvevő jutalmat kapott. Egymásnak adott ajándék volt a nyitottság, a téma iránti elkötelezettség és a komoly tartalomhoz társult felszabadult, baráti hang.

A szervezők ezúton is köszönik a Berzsenyi Dániel Könyvtárnak és a MNL Vas Megyei Levéltárának a versenyhez nyújtott önzetlen támogatást.

A projekt programelemei között megvalósított középiskolásoknak szánt három fordulós Trianon-vetélkedő valóban sokat adott a szervezőknek, résztvevőknek egyaránt.

 

A vetélkedő online szakanyagait, feladatsorát és döntőjének forgatókönyvét Ágoston Eszter, Takóné Hoós Ildikó, Tóth Róbert és Tóth Kálmán állították össze. A döntő zsűrijének elnöke dr. Melega Miklós levéltár-igazgató (MNL VaML) volt, tagjai: Bodó Judit mesterpedagógus (VMSZC Puskás Tivadar SZKI) és dr. Bakó Balázs PhD egyetemi docens (ELTE BDPKK).

 

A vetélkedő helyezettjei:

 

 

Csapatnév/ Fantázianév

Csapattagok

Iskola

Felkészítő

tanár

1.

Chateau de Madrid

Imre Adél

ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Kukor Ferenc

Szalai Panni

Tornyos Fanni

2.

Horthy Miklós katonái

Berzsenyi Zsombor

ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Kukor Ferenc

Rózsahegyi Donát

Samu Marcell

3.

Fidelissima

Bartl Balázs

Kisalföldi ASzC Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Takácsné

Kovács Vera

Marton Zoltán

Molnár Tünde

4.

Trianoni triumvirátus

Kálmán Attila

Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium

Varga Mária

Molnár Sára Tímea

Szabó Dorka

 

Csak térképen látszik, a szívben nincs határ.

Délről jött apám és Erdélyből az anyám.

Belőlük fakadtam, dél vagyok és kelet:

Egy béke sem szakíthat ötfelé engemet.

 

(Részlet a diákvetélkedő 3. helyezett csapatánk költeményéből)

 

A rendezvény a Vasi Múzeumbarát Egylet Összenő, ami összetartozik – Trianon emlékezete Vas vármegyében című, TOP-7.1.1-16-H-101-12-0003 azonosító számú projektjének keretében valósult meg.

Takóné Hoós Ildikó

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza