Archívum

Csákánydoroszlótól Horvátnádaljáig

Tőzike virágzás a Dobogó-erdőben

2017.03.04

Végre itt a tavasz, a napsütés, a 15 fok körüli hőmérséklet – no meg a tavaszi szél. Mivel a hét elején tapasztalt élénk légmozgás kiszárította a talajfelszínt, a lehető legjobb időben indultak a múzeumbarátok Csákánydoroszlóra vonattal egy kis testmozgásra.

Már a vonaton kiderült, hogy vagy 40-en vágnak neki a 10–12 km-es túrának. Urbán László a kiindulópontnál ismertette a programot: első megálló a kemestaródfai Miród-forrás, utána Vasalja, Magyarnádalja faluk, Horvátnádalján pedig vonatra lehet szállni. Ezek után hozzátette, hogy éppen virágzik a tőzike a Dobogó-erdőben, amely Horvátnádalja vasútállomástól oda-vissza mintegy 5–6 km-re található. Több tagtársunk már korábban javasolta a tavasz kedves hírnökének megtekintését: most itt a lehetőség rá! Akik nagyon elfáradnak a túra "hivatalos része" során, ők vonatra szállhatnak, a többiek úti célja a Rába árterületén a tőzike virágzás lesz.

A forrás (fotó: Urbán László)

Ezzel neki is vágtunk az útnak. Hátulról Süle Antal vigyázta a lemaradókat. Egy darabig Csákánydoroszló helység belterületén haladtunk, majd a 8-as műúton és a vasúti síneken átkelve Kemestaródfa felé vettük az irányt. A tavaszi hátszél segítette a menetünket. Kemestaródfa déli oldaláról közelítettük meg a Miród- forrást. Amint a falu nyugati oldalát elhagytuk, cserépből készült stációképek mellett haladtunk el. Valamennyi kép alatt a falucska családjai által gondozott virágokat találtunk. A forrást szépen bekerítették, tőle Északra az országhatárt képező Strem-patak folydogál. Itt megpihentünk, tízóraiztunk, majd a túravezető felolvasta a forrás történetét. Utunkat Kemestaródfa falu főutcáján folytattuk. Néhány kilométer megtétele után Vasalja település következett, ahol kis kitérőt tettünk. A vicinális túra előzeteseként megkerestük a néhai vasútállomás épületét. Megnéztük a néhai töltést, ahol majd április 8-án fogunk "zakatolni" Pinkamindszent irányába. Vasalja után Magyarnádalja gondozott portái mellett haladtunk el. Horvátnádalja állomásra érve a túrát befejezők megvárták a vonatot, de 27-en tovább indultunk a tőzikék felé. Miután időnk volt bőven, valamint útba is esett a Nádaljai utcában a kocsmahivatal, így betértünk egy kávéra, Uram bocsá egy pohár borra, sörre, amelyet meg is érdemeltünk. Közben elfogyasztottuk maradék elemózsiánkat. Itt egy másik túracsoporttal, ismerős arcokkal is találkoztunk, akik csak rövid séta keretében jöttek megnézni a tőzike-virágzást.

Mintha havas lenne az erdő (fotó: Urbán László)

Már csak a Dobogó-erdei séta volt hátra. A falu utcájából az öreg malomépület mellett letérve átkeltünk a Pinka hídján, majd a Rába árterében megpillantottuk az első tőzikéket. Amikor mélyebbre jutottunk az ártérbe, az erdő talaja olyan volt, mintha hótakaró borította volna. Csak a kijelölt úton haladtunk és gyönyörködtünk az ébredő természet szépségében. A Rába holtága mellett egy csoportképre is futotta az időből. Visszaúton a vasútállomáshoz a Pinka töltésén haladtunk, majd félórát várva a vonatra, szép élményekkel gazdagodva hazautaztunk.
Akik a rövidebb utat választották, 11–12 km-t tettek meg, a csapat nagyobbik fele 18 km-t tudhatott a háta mögé a nap folyamán.

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza