ArchÃvum
Virágvasárnap Pável-séta
2019.04.18
Kilencedik alkalommal emlékeztek Pável Ágoston 1936. évi nagyheti őrségi útjára a Pável Ágoston Szlovén Kulturális Egyesület, a Szombathelyi Szlovén Önkormányzat és a Vasi Múzeumbarát Egylet tagjai.
2011 óta járunk Pável nyomdokain a Szentgotthárd környéki falvakba. Az idén van a vasfüggöny lebontásának 30. évfordulója. Ezért Szentgotthárdról Rábafüzesre a vasfüggöny nyomvonalán épült kerékpárúton gyalogoltunk az 1989-ben ültetett Béke-fasor mentén.
Ez évben is vonattal utaztunk Szombathelyről Szentgotthárdra. A Pável Ágoston Múzeumban Molnár Piroska igazgatónő és Gueth László múzeumpedagógus, valamint a Rába-vidéki Szlovén Nyugdíjas Egyesület elnöke, Fodor Lászlóné és az egyesület két tagja, Kovács Imréné illetve Csuk Mihályné fogadta 50 fős csoportunkat zamatos orfalui szilvapálinkával, meleg teával és frissen sült óriási sajtos pereccel. M. Kozár Mária néprajzkutató a földszinti kiállításban látható kerámia kéménydísz kapcsán idézte fel Pável Ágoston 1932. évi szentgotthárdi gyűjtését. A kéménydísz feliratos és datált: „Kerécz János / 1921 / Szentgotthárd / No 29”. Pável 1932-ben a szentgotthárdi szlovén fazekastól, Kerécz Jánostól 36 terméket vásárolt a szombathelyi múzeum részére. A 2. világháború alatt ezek nagy része elpusztult. Csak egy bugyigakorsó és 11 db kis kerámia falidísz maradt meg. Ötnek a fényképét meg is néztük. Mind az öt tárgyon egy-egy kerek biléta lóg, Pável Ágoston kézírásával: „Szentgotthárd 1932”. Az ovális alakú 15x15 cm-es mázatlan cserép lapocskákon domború ábrázolások találhatók: szárnyas, halfarkú, koszorút vivő nő; kalapos női fej; levelek között játszó gyerekek; kecskét fejő nő; Krisztus fej.
A múzeum új állandó kiállítása Szentgotthárd ipartörténetét mutatja be. A 19. és 20. század fordulóján épült itt a kaszagyár, óragyár, dohánygyár és selyemgyár. A kaszagyárból két tablón a termékek mintapéldányai láthatók. Nemcsak kaszák, kapák, később modernebb mezőgazdasági gépek is készültek itt. A kaszagyártásnál használt hatalmas gépek makettjeit a III. Béla Szakközépiskola adta kölcsön. Ezek között látható a leglátványosabb eszköz, az úgynevezett „farkaskalapács” (nyeles), amellyel a kaszát szélesítették. Az óragyárból néhány zsebóra, a selyemgyárból egy vetélő maradt az utókorra. Érintőképernyőn látható az összegyűjtött dokumentumok nagy részre, amelyek a fali tablókra már nem fértek el.
A múzeumból szokás szerint, a virágvasárnapi passiós misére mentünk. Közben sajnos, eleredt az eső. Így a mise után visszatértünk a múzeumba és ott tartottuk meg szalonnás, hagymás piknikünket. Mire befejeztük a falatozást, az eső is elállt és elindultunk a 4 kilométerre fekvő Rábafüzesre. Utunk elején megtekintettük az osztrák-magyar határon a „Népek barátsága emlékművet”. Ez két egymásba fonódó vályú, amelyben a víz szabadon folyhat egyik oldalról a másikra. Mellettük három zászlórúd a magyar, az uniós és az osztrák zászló számára. Az egykori „vasfüggöny” helyén ma kerékpárút vezet a szomszéd faluba.
Az elnevezés Winston Churchill 1946. évi fultoni beszédéből származik: „A Baltikumtól Stettintől (Lengyelország: Szcsecin) az Adriánál levő Triesztig vasfüggöny ereszkedett le, a kontinens teljes szélességében. E vonal mögött van Közép- és Kelet-Európa ősi államainak összes fővárosa. Varsó, Berlin, Prága, Bécs, Budapest, Belgrád és Szófia mindezen híres városok, környező népességükkel abban fekszenek, amelyet szovjet szférának kell neveznem, és így vagy amúgy, de mind ki van téve nem csupán a szovjet befolyásnak, de egy igen erős és egyes esetekben fokozódó mértékű moszkvai ellenőrzésnek is." Később az ismert történelmi események során Ausztriából 1955-ben kivonultak a szovjetek, Jugoszlávia pedig csak részben kötődött a szocialista táborhoz.
1949-ben a 356 km-es osztrák határszakaszon valamint a 630 km jugoszláv határszakaszon hosszában egy- és kétsoros drótakadályt építettek ki, aknamezőkkel. Az aknákat 1956 júniusában felszedték, majd a forradalom leverése után – a tömeges határátlépések miatt – újratelepítették. Végleg 1965-ben szedték fel a gyalogsági aknákat. 1971-re elektromos jelzőrendszerrel váltották fel. A jelzőrendszeren belül elterülő 33 településre csak határsági engedéllyel lehetett belépni. Az 1988-ban bevezetett világútlevél szabad utazást biztosított a magyar állampolgárok részére, így a vasfüggöny elvesztette szerepét. A rábafüzesi határőrs parancsnoka 1989. május 2-án kapcsolta ki végleg az elektromos jelzőrendszert. Az elbontott szögesdrót kerítés helyére ekkor ültették az osztrákokkal együtt a „Béke-fasort”. E fasor mellett, a vasfüggöny nyomvonalán tettünk meg gyalog 4 kilométert Rábafüzesig.
A Német (Hianz) Tájházban a Szentgotthárd-Rábafüzesi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Paukovits Helmut és Ódor Dénes képviselő fogadott minket. 1986-ban Dankovics Ferenc (egykori iskolaigazgató) és felesége Szőke Angyalka a helyi iskola egyik helyiségében rendezett kiállítást gyűjteményükből. 2009-ben a kiállítás a könyvtárba került, majd 2016-ban a német önkormányzat a gyűjtemény anyagát is felhasználva megnyitotta a mai tájházat. A lakóépületben a szoba, konyha és kamra berendezései között német nyelvű imakönyvek, tankönyvek és falvédők is láthatók. A gazdasági épületben pedig a paraszti gazdálkodás eszközei.
A szíves fogadtatást megköszönve csoportunk egy része visszaindult a szentgotthárdi vasútállomásra. A csoport másik része a zöld sávval jelzett turistaúton haladva elsétált Rábakeresztúrra (Heiligenkeuz im Lafnitztal, Ausztria), majd a világháborús emlékműnél tartott pihenő után Haris megállóig gyalogolt a főként természetjárókból álló társaság.
M. Kozár Mária
