Aktuális

Aktuális

Tudás, tapasztalat, élmény – Trianon emlékezetére

Beszámoló a projektzáró rendezvényről

Széchenyi 2020

2022.06.03

Kiadványbemutatóval zárult 2022. május 19-én csütörtökön a VME Összenő, ami összetartozik – Trianon emlékezete Vas vármegyében című rendezvénysorozata.

Tudás, tapasztalat, élmény – Trianon emlékezetére

A projektzáró esemény szép számú érdeklőt vonzott a Savaria Múzeum előadótermébe. A késő délután középpontjában az 2020 novembere óta tartó munkát összegző, frissen napvilágot látott kiadvány állt. A vendégeket Tóth Kálmán titkár köszöntötte, majd a projekt néhány eseményét felidézve megjegyezte, hogy mindenkinek érdemes belelapozni a 35 oldal terjedelmű füzetbe, aki a téma iránti érdeklődését szeretné elmélyíteni. Főként a pedagógusok figyelmébe ajánlotta a kiadványt, lévén hogy nyolc különböző témájú örökségpedagógiai foglalkozás ismertetése szerepel benne. A füzet ugyanakkor kalauz lehet azoknak a túrázni vágyóknak is, akik szívesen felkeresnék Vas és Sopron vármegye Trianonhoz kötődő egyes emlékhelyeit. Szó esett a projekt keretében megvalósult kiállításokról, különösen a MNL Vas Megyei Levéltárában, széleskörű, határon átnyúló összefogással megrendezett Túlélni a tragédiát. – A trianoni békediktátum következményei Vas vármegyében című tárlatról, amely méltán nyerte el az Év Levéltári Kiállítása 2021 kategória III. helyezését. Itt ajánljuk megtekintésre dr. Melega Miklós levéltár-igazgató online kiállításismertetőjét, valamint a tárlat 3D-s virtuális verzióját.

Tudás, tapasztalat, élmény – Trianon emlékezetére

Bodó Judit mesterpedagógus, a VME elnökségi tagja elmondta, hogy a projekt szervezői olyan szemléletet kívántak közvetíteni, amely nem az események tragikumát, hanem az összetartozás élményét fejezi ki. Méltatta a nyolc örökségpedagógiai foglalkozást, amelyek az 1920-as, ’30-as évek történeti mozaikdarabkáit felhasználva fejlesztették a résztvevő diákok digitális, forrásértékelő és elemző, valamint improvizációs készségeit. Az ismeretterjesztő előadások sorából kiemelte az „Imádkozzatok Magyarország gyermekeiért” címmel a gyermekvonatok témakörében tartott pódiumbeszélgetés kutatásösztönző, nemzedékeket összekapcsoló szerepét. Végül köszönetet mondott dr. Hollerné Mecséri Annamária projektmenedzsernek eddigi munkájáért.

Tudás, tapasztalat, élmény – Trianon emlékezetére

A projektet színesítő gyalogtúrákról Urbán László, a kerékpártúrákról Karáth László tartott bőséges információkkal, csodás képekkel szolgáló élménybeszámolót. Ágoston Eszter a 2022. március 5-én Királyszállásra és Budapestre szervezett autóbuszos tanulmányút tapasztalatairól beszélt, vetített képekkel illusztrálva a Nagy-Magyarország Park Magyar Kálvária (1918–1920), a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum Úti cél: Remény és a Magyar Nemzeti Múzeum Ars et Virtus című kiállításában tett látogatást.

Végül Takóné Hoós Ildikó beszélt a projekt egyik fő pillérét adó, 2021 novemberétől 2022 májusáig tartó középiskolás diákvetélkedőről. A még digitális térben megvalósult első 2 forduló során 4 szakanyag került a csapatok elé. Ezek kevésbé ismert helytörténeti forrásokból, friss feldolgozásokból és fordulatos, játékos interaktív feladatokból álltak. Kerestük a szétszakított magyarságot összetartó kulturális értékeket.  Lelkesítően hatottak a szervezőkre a beérkezett igényes, életszerű, „1921-ben, a nyugat-magyarországi felkelés alatt készült” képzelt riportok is. Közülük a legjobb a kiadványban is megjelenik. Az elméleti ismeretek átadása és felmérése mellett a személyes viszonyulás kialakítása volt a vetélkedő fő célja. Az élőben megtartott döntőn bemutatott Trianon témájú szövegtárgyak láthatóan hordozzák a diákok érintettségét.

A rendezvény a Vasi Múzeumbarát Egylet Összenő, ami összetartozik – Trianon emlékezete Vas vármegyében című, TOP-7.1.1-16-H-101-12-0003 azonosító számú projektjének keretében valósult meg.

Sztelly

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza