Archívum

Festőállvány, rajta egy sötétbe vesző tájkép. Megfáradt, ódon képkeretek, festmények megfakult színei vonják magukra a belépő figyelmét. Csendben várják az újjászületést. Már-már elveszik köztük Bihari-Bakodi Szilvia törékeny alakja, aki rendületlenül alkot a műteremben. A hölgy kezein a munka nyomai látszanak. Találkozásunk elején megemlékezett Marosfalvy Antal (1931-2023) festőművész-restaurátorról, aki a Képtár gyűjteményének teljes gondozását elvégezte, így őrá „már csak” az eseti javítási munkálatokat hagyta.

A múzeumbogarak érdeklődő kérdéseire válaszul Szilvia lelkesen mesélt a restaurátori szolgálat szépségeiről, kihívásairól, a képzés folyamatáról és hivatása etikai oldaláról is. Restaurátori cél – anyagféleségtől függetlenül – az eredeti állapot helyreállítása. A munka egyik fő szempontja az, hogy a restaurátor által végzett minden javítás visszafordítható (reverzibilis) legyen, és a folyamat során a műtárgy eredetisége ne sérüljön! A korrekciót végző szakember pedig szigorúan és szolgaian kövesse az eredeti alkotó szándékát. Ne vegyen el, ne adjon hozzá a képhez!

A klubtagok rengeteget megtudhattak a festmények helyreállításnak módszeréről. Kiderült, hogy a javítás a festményt óvó lakkréteg felett történik. Rosszabb állapot esetében azonban elkerülhetetlen a kiegészítés, foltozás, „kiglettelés”, retusálás, vagy a megsárgult lakkréteg eltávolítása, amely alól az eredeti élénk színek bukkannak elő. A festmények konzerválása céljából végzett lakkozás nyomai már a középkori táblaképeken fellelhetők – magyarázta Szilvia. Noha az idők folyamán a fatáblák helyébe fokozatosan vászon lépett, a lakkozás megmaradt. Ellenben már az sem elhanyagolható, hogy milyen minőségű, alapozású vászonra készül egy festmény. A környezeti hatások okozta károsodás elkerülése a múzeumi szakmát is komoly kihívás elé állítja. Nem csupán a festményt, de azok keretét is megpróbálja az idő. Egy mívesen faragott ráma akár még a benne foglalt alkotásnál is értékesebb lehet.

A beszélgetés fonala az aranyozás irányába terelődött. Ennek egyik módja a lepkeszárny vékonyságú aranylemez, az aranyfüst használata. Ez köszön vissza például a templomok belső díszítésein. Már a felvitele komoly szakértelmet és körültekintést igényel, így ezzel inkább nem próbálkoztunk. A kevésbé tehetős „amatőröknek” aranyfüst helyett a beszédes nevű Goldfinger festék ajánlott. Hatására a múzeumbogaraknak még a kisujja is arannyá változott. A kézműves foglalkozás során ugyanis miniatűr fakeretet vontak be a pasztával. A keretben Várnai Valériának a 11-es huszár úti laktanyáról készült festménye látható. Vajon mi lesz a kaszárnya sorsa? – tettem fel kérdést a műteremből távozóban. Apropó, épületek! Az 1985-ben épült Szombathelyi Képtár az első vidéki klimatizált galéria volt Magyarországon. Ennek köszönhető, hogy 2007-ben egy Munkácsy-kiállítást is befogadhatott. Jelenleg a Dráma a kertben - Geszler Mária Garzuly kiállítása tekinthető meg, amit mi sem hagyhattunk ki. Ami pedig a jövőt illeti: 2024-ben a képtár többek között a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálénak ad majd otthont. Már várjuk!

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!