Archívum

Öt nap Észak-Itáliában – 4. rész - Torino

A lepel és a Fiat városa, Torino

2019.03.14

Kirándulásunk negyedik napját Piemont régió központja, Torino legjelentősebb nevezetességeinek felkeresésére fordítottuk.

Basilica di Superga hatalmas épülettömbje

Habár dél körül járt már az idő, mire autóbusszal, majd gyalogszerrel felkapaszkodtunk a 675 m magas Superga dombra, a Basilica di Superga hatalmas épülettömbje mégis titokzatosan, sejtelmesen bontakozott ki előttünk a sűrű ködtakaróból. Hasonló látási viszonyok okozhatták az 1949 májusában bekövetkezett légi katasztrófát, amikor a Grande Torino labdarúgócsapat leszálláshoz készülődő repülőgépe a bazilikának csapódott. A játékosokkal együtt a csapat edzője, a világfutball legendás alakja, a magyar származású Egri-Erbstein Ernő is életét vesztette a balesetben.

A bazilika kriptájában rövid vezetéssel megtekintettük a Savoyai-ház tagjainak remekművű síremlékeit, majd a dombról kissé körülményesen leereszkedve a Pó folyó túloldalán, a Piazza Castello közelében szálltunk ki a buszból. Elhaladtunk a római kori városkapu maradványai fölé emelt középkori várkastély (Castello degli Acaja) és a vele különös módon egybeépített, barokk homlokzatú Palazzo Madama mellett. Néhány percre megálltunk a Savoyaiak rezidenciája (Palazzo Reale) előtt, majd a kőhajításnyira lévő Keresztelő Szent János székesegyházhoz (Cattedrale di San Giovanni Battista), a torinói lepel őrzési helyére siettünk. A Piazza San Giovanni-ra érve egy pillantást vetettünk Augusta Taurinorum, az antik kori Torino teátrumának maradványaira. Idegenvezetőnk szindonológiai (lepeltudomány, a görög σινδών – szindón szóból) összefoglalóját már a katedrális padsoraiban ülve hallgattuk meg.

Öt nap Észak-Itáliában – 4. rész - Torino

A 436x110 cm-es, rejtélyes lenvászon szövet mivoltán való hosszas töprengésre, elmélyedésre azonban nem volt idő a ránk váró további programok miatt. Szemerkélő esőben, kisebb városnéző kitérőt téve gyalogoltunk el a Museo Nazionale del Risorgimento Italiano-ba. Az Olasz Újjászerveződés Nemzeti Múzeuma 30 termet foglal el a Palazzo Carignano impozáns épületében. A korabeli műtárgyakat, dokumentumokat szemlélő látogató rendkívül részletes képet kap az egységes olasz állam kialakulásának történetéről. Mivel utastársunk, Bodó Judit tanárnő az autóbuszon előzőleg tömör, de átfogó előadást tartott számunkra a korszakról, számos ismert momentumra figyelhettünk fel. Tovább fokozta az érdeklődést, hogy a tárlat külön fejezetben mutatja be az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc legjelentősebb személyiségeit, eseményeit.

A kiállítás megtekintése után csoportunk nagyobbik része elzarándokolt a Via dei Mille 22. számú házhoz. Torinói évei alatt két korábbi lakhelye (Via Bertholet 28. és Via Principe Amadeo 24.) után ebben a házban élt és halt meg Kossuth Lajos, akinek emlékét a homlokzaton elhelyezett márványtábla és az épület előtti parkban álló mellszobor őrzi. Illendő volt tehát, hogy a turini remete tiszteletére elhangozzék a Kossuth-nóta és felkeresse a társaság a Tempio Valdese di Torino-t, a torinói valdensek templomát, ahol 1894. március 28-án 300 ezren vettek végső búcsút a város és a magyar nemzet nagy halottjától, földi maradványainak hazaszállítása előtt.

Öt nap Észak-Itáliában – 4. rész - Torino

Eközben csoportunk néhány tagja a Museo Egizio-t, a kairói után a világ második legnagyobb, ugyanakkor legrégebben alapított óegyiptomi gyűjteményét kereste fel. A pénztáraknál kígyózó hosszú sorok látványa miatt még tovább apadt az egyiptológia iránt érdeklődő utastársaink létszáma. A szűkre szabott idő és a látogatók nagy tömege ellenére a kitartóbbaknak azonban feledhetetlen élményben volt részük. A múzeumnak otthont adó Palazzo di Via Accademia delle Scienze négy emeletén berendezett, összesen mintegy 10 ezer m2 alapterületű kiállítótereket mozgólépcső köti össze. Az intézmény 40 ezer műtárgyból álló gyűjteményéből 3300 tekinthető meg a kiállításban. A több mint 4 évezred régészeti, történeti és művészeti emlékei közt ide-oda cikázva azért sikerült rálelni a legértékesebb darabokra, például a Kha és felesége, Merit sírjából előkerült tárgyakra.

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza