Archívum

Ha volt is izgalom, feszültség a diákok lelkében, az egészen biztosan felolvadt a tábor első napjának délelőttjén. Nem csupán azért, mert tikkasztóan meleg hétnek néztek elébe, hanem mert az Ágoston Eszter által vezetett könnyed, névcserélő ismerkedő játékba még a legfélszegebbek is örömmel bekapcsolódtak. Az olykor humoros, máskor egészen meglepő, s helyenként magasztos „ragadványnevek” sokakat elkísértek a tábor végéig. Hamarosan három csapat szerveződött: őskor, ókor és középkor néven, akik nem csupán együttműködő készségüket, de versenyszellemüket is megcsillogtathatták. Ugyanis a Savaria Múzeum kertjében olimpiai versenyszámokra került sor. Itt már öt csapat mérte össze ügyességét 5 különböző állomáson. Nem volt elég! Közkívánatra futóversennyel zárult a délelőtt.

Délután a Múzeumbogár klubban két nagyívű előadás is várta a régészpalántákat. Elsőként Varga Péter (Cserga) világított rá arra, hogy a „diadém” és a „korona” szavunk micsoda régészeti mélységekbe vezet el. A fogalmi meghatározáson túl megtudhatták a gyerekek, hogy ezeket a tárgyakat, viseleteket, szimbólumokat mikortól és mi célból használja az emberiség. Történetük kezdetei a rézkor időszakába vezetnek. A diadémok eddig ismert legkorábbi régészeti nyomait pedig a bulgáriai Várna térségében fedezték fel a régészek, ahol előkelőségek sírjaira bukkantak 1972-ben. A „várnai nekropolisznak” nevezett területen 294 sírt találtak, bennük míves arany, réz és  kerámia tárgyakkal. Az itt fellelt diadém mégis csupán egy egészen kicsike „makett” volt. A többnyire nők által, termékenységszimbólumként jelenlévő diadém elképesztő fejlődésen ment át, mígnem valami új formává, koronává lett. Ennek a fejlődésnek legszebb, legérdekesebb darabjait vetítette ki Cserga a gyerekeknek, bővebben szólva a velemi aranydiadémról.

A diadémok után a koronák sorából kiemelte Európa egyik legrégebbi koronáját, a lombard „Vaskoronát”, amelynek pántja a hagyomány szerint azon vasszegek egyikéből készült, amellyel Krisztust keresztre feszítették. Aztán 11. század közepén készített ún. Monomakhosz- koronát villantotta fel és a tárgy történetével is megismertette a hallgatóságát, kiemelve annak a magyar Szent Koronával közös ötvösművészeti vonásait.

Cserga előadását Takóné Hoós Ildikó „Irodalmi utazások Héliosz szekerén” című játékos kultúrtörténeti foglalkozása követte. A két részre osztott vetítés ívén összeért a föld az éggel, az irodalom a történelemmel, a régészet a film- és szobrászművészettel. A nap-motívum kultúránként eltérő megfogalmazásáról, főként a görög és az egyiptomi mitológiában betöltött szerepéről hallhattak a gyerekek. Beleolvashattak Ehnaton fáraó Kr.e. 1350 után született nagy Aton-himnuszába. A gondolatsor Jézus napkorongos alakjáig vezetett el. A szombathelyi Jáki úti temetőből előkerült napbárka motívumos bronzdiadémtól elindulva olyan rendkívüli régészeti leltekkel ismerkedtek meg, mint a dániai trundholmi napszekér.  A rendkívüli leletekről Ilon Gábor régész írását ajánlotta a táborozók figyelmébe. A közös gondolkodásra ösztönző foglalkozás élményei naptáncban és közös alkotómunkában is kifejeződtek: egy „Héliosz-termék” logójának elkészítésére biztatta a gyerekeket Ildikó. A munkákból érezhető, hogy Héliosz sugárzó ereje egészen megihlette a tervezőket.

A mozgalmasra sikerült első régésztábori nap zárásaként bőr- és rézlemez felhasználásával napbárka motívumos nyakéket készítettek a gyerekek. A kézműves foglalkozást Tóth Kálmán (múzeumpedagógus, Savaria Múzeum) vezette, aki megosztotta a gyerekekkel azokat a trükköket, amelyeket alkalmazva még szebben domborodott ki a fémből a madármotívum.

A folytatásban: kerékpárral és gyalogszerrel a velemi Szent Vid-hegyre, koronás érmék, a Szent Korona képei…

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!