Archívum

Kvéró asztalánál

A 2023. évi régésztábor krónikája – 1. rész

2023.07.27

Öt részben elevenítjük fel a Vasi Múzeumbarát Egylet és a Savaria Múzeum Nagy Károly korát megidéző ötnapos régésztáborának fordulatos eseményeit.

Kvéró asztalánál

Romanizált népesség, avarok, longobárdok, frankok… – hosszasan lehetne sorolni, mely népek fordultak meg a Kárpát-medencében a középkor hajnalán. Bizton állíthatjuk azonban, hogy a fenti négy népcsoport „tagjai” teljességgel birtokba vették a Savaria Múzeum klubját a 21. században – a 21. régésztábor alkalmával. Nyitóprogramként Ágoston Eszter (Sztelly), Tóth Kálmán (Kami) és Várnainé Balogh Beáta (Bea néni) által vezetett játékok során ismerkedtek egymással a résztvevők. Társaik „beszélő nevei” mellett azt is igyekeztek emlékezetbe vésni, hogy kit melyik nép soraiba sodort a sors.

A könnyebb felismerést a délelőtt folyamán készült nyakbavalók segítették, rajtuk az adott népcsoportra jellemző motívummal. Kami instrukciói mellett hamar irigylésre méltó bőrmunkák kerültek ki a gyerekek keze alól.

Kvéró asztalánál

Délután interaktív történetmesélés várta a gyerekeket. A Kvéró régész történetei című novellában, amelyet Schmidtné Vinczi Réka erre az alkalomra írt, a népvándorlás „(z)avaros” időszakáról, Nagy Károly birodalmáról, szenzációs régészeti leletekről hallhattak a táborozók. A történet a lukácsházi avar lovassír feltárásán munkálkodó Kvéró (latin: kutatni, kutató) régész és írói ambíciókkal megáldott leánya beszélgetéséből, múltidézéséből épül fel. A történet szerint ugyanis a leány éppen Nagy Károlyról és az Ő koráról készülő történelmi regényéhez kíván régészetileg megalapozott válaszokhoz jutni. Kvéró személyében a tábor során nagy szerepet vállaló dr. Kiss Gábor régészre ismerhetünk, aki A Kárpát-medence népei a Kr. u. 4–9. században című előadásával személyesen is megalapozta a nebulók ismereteit a korszakról. Közkívánatra a Kárpát-medence hun kori régészeti hagyatékáról (pl.: szikáncsi éremlelet, bozsoki övcsat, hun üstök) tudhattak meg többet a gyerekek.

Kvéró asztalánál

A délután vezérválasztással folytatódott. Nagy Károly trónusát megnyerő stílusának és jól felépített beszédének köszönhetően Szemes (Bátor) Boglárka foglalhatta el.

Mindezek után a Karoling-kori kódexekről és a kézzel írott betű változásairól Sztelly vetített képes előadást tartott, majd kódexborítók megtervezésével zárult a nap. Felmerül a kérdés: mennyi ideig tartott egy szépen illuminált kódex elkészítése? Kimerítő választ tudnék adni a könyvfestés művészetéről, de ezúttal nem fogok. Inkább vessetek egy pillantást a tábor során készült kódexborítókra! A tartalom elkészítésére a rendelkezésünkre álló öt nap alatt nem jutott idő, viszont többen megígérték, hogy még a nyár folyamán igényes kódexlapokkal örvendeztetik meg az utókort.

Sztelly

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza