Archívum

Hol a Somló magasodik

2019.05.29

2019. május 18-án, Süle Antal vezetésével 26 fáradhatatlan természetjáró kereste fel a 431 m magas Somló tanúhegyet. Az időjárás kedvezett a túrázóknak: a 14 km-es utat ragyogó napsütésben tehették meg.

Indulás Somlóvásárhelyről

A somlóvásárhelyi vasútállomástól rövid, látnivalóban kevéssé bővelkedő séta után értünk el a Somoló lábához. Sziklafalak között, jól kiépített utakon haladtunk felfelé túránk első állomásához, a Taposó kút-dűlőhöz. Rövid megállóra egy helyi szőlősgazda birtokára tértünk be, aki már várta némi kóstolóra a túrázókat a tájon érlelt szőlőbor hűsítő nedűjéből. A szíveslátásért  túravezetőnk előlegbe hasábfát aprított a gazdának.

Innen a sárga jelzésen haladva kelet felé vettük utunkat, a Szent Márton kápolnához. Még két barátságos kutyus is csatlakozott hozzánk, akik a somlói várig elkísértek bennünket. A kápolnánál zárt ajtó fogadott ugyan, de azért ügyesen mozgatva a telefon kameráját, a rácsok között le tudtam fényképezni az egyszerűen berendezett kápolna belsejét.

Pillantás a várból

Valaha az épület mellett pihenésre alkalmas fapadok, asztalok voltak, de ezeket az idő vasfoga bizony alaposan elkorhasztotta. Nem sokat időztünk itt, felfelé vettük az irányt a 13. századig visszavezethető történelemmel rendelkező somlói várig. No, ezen a szakaszon egy kicsit kimelegedtünk, de nem csak az egyre magasabbra hágó nap, hanem az emelkedő okán is. Ezért mielőtt a várat „elfoglaltuk” volna, megálltunk egy kis erőgyűjtésre. Hűséges négylábú kísérőink itt kaptak egy-két falatot jutalmul. Kis nekirugaszkodással felértünk a várba, ahol mindenki kedvére bolyonghatott, fotózhatott a százados kőfalak között, illetve kitekintve az elterülő táj panorámáját örökíthette meg.

Ezt követően a hegy csúcsán található Szent István kilátó megtekintése volt következő célunk. A kilátónál található hatalmas kereszt fényképkészítésre ösztökéli a szemlélőt.

Kereszt a hegytetőn

Délre járt már az idő, szerencsénkre a büfé nyitva volt, így a környékén kialakított padoknál, asztaloknál megebédeltünk. A pihenő után a hegy nyugati oldalán folytattuk utunkat: felkerestük a Séd-forrást, a Szent Ilona kápolnát. Útközben a májusi napsütésben pompázó tájban, szőlőültetvényekben gyönyörködtünk. Miután minden fontosabb helyet bejártunk, a hegy lábához érve elváltak útjaink. Társaságunk egy része felkeresett egy pincét juhfark kóstolásra, míg akiknek sietősebb volt a dolguk, azok a vasútállomás felé igyekeztek.

Az élményekben gazdag túra legszebb felvételei a galériában megtekinthetők. Ám aki teheti, járjon a Vasi Múzeumbarát Egylet természetjáróinak nyomában!

Urbán László

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza