Archívum

Az ünnepi eseménynek a Savaria Múzeum díszterme adott otthont. Szükséges is volt a tágas tér, hiszen szépszámú közönség gyűlt össze a rendezvényre. A Planetária kiállítás sejtelmes, illő háttérként szolgált a Hold és a csillagok toposzához gyakorta visszatérő Bárdosi Németh János költeményeihez. Nyitányként Thomas Haynes Bayly Régi mesék című gordonkaduója, a versblokkok között Johann Sebastian Bach C-dúr szólószvitjének hat tétele csendült fel. Cserkuti Gábor és Orosz Sándor muzsikája kiválóan érvényesült a díszterem különleges akusztikájának köszönhetően.

A versfüzért, amelynek egy rövidebb változata a költő számára oly kedves faluban 2018 őszén elhangzott, Máté Ernőné állította össze. Az elegánsan felépített, megindító műsorban a költő életútját felidéző szövegek, költemények és zeneszámok harmonikus egységet alkottak. A költemények Bárdosi Németh Jánosnak szülővárosához, családtagjaihoz, illetve a ma Bozzaihoz tartozó Bárdos községhez, majd Pécshez való kötődéséről szóltak. Verseiből őszinte természet- és emberszeretet sugárzik.

Feleségéhez írt szerelmi lírája is különleges: mentes az ifjonti heves lángolástól, amely olykor gyorsan kialszik. Ehelyett mély, kölcsönösen odaadó szeretetet közvetít, olyat, amely csak szorosabbá válik a közösen megélt évek alatt. Nem csupán örömeit, de a veszteség, az elmúlás fájdalmát is őszintén tárta olvasói elé a költő, aki egy időben a Vasvármegyei Kultúregyesület irodalmi szakosztályának elnöke volt. A 2. világháború közösségi és személyes sorstragikuma költészetében érzékletes képekben nyilvánul meg. Testvére, István és családja a Budapestet ért bombázások áldozata lett. Egyedül leánykájuk, az akkor 4 éves Julika élte túl a katasztrófát, akit Bárdosi Németh János és neje nevelt fel.

A költő a háborús borzalmak ellenére sem vesztette el pozitív életlátását. 1943-ban hivatali munkája Pécsre szólította, s habár gyakorta töltekezett a bárdosi dombokhoz és szülővárosához kötődő emlékéből, a Mecsek lábánál fekvő város is otthonává lett. Ott is bekapcsolódott az irodalmi életbe. A Jelenkor című folyóiratnak indulásától állandó munkatársa, 1967-től 12 éven át szerkesztőbizottsági tagja volt. 1981-ben, Pécsett hunyt el. Miként egykor ő őrizte szívében, költeményeiben Szombathelyt, most rajtunk a sor, hogy megőrizzük emlékezetét.

„Amíg szombathelyi él e Földön, addig Bárdosi Németh Jánosra emlékezni kell!” – mondta zárszóként Tóth Kálmán, megköszönve a versmondók: dr. Csider Sándor, Fehér Csaba, Fehér Csabáné, dr. Major Gyöngyi, Máté Ernőné Szalai András és Takács Ernőné, valamit a zeneszámok előadóinak közreműködését. Az ünnepi műsor végén Máté Ernőné magához kérette a közönség soraiból Bárdosi Németh János unokáit, virággal és egy általa szerkesztett kötettel ajándékozva meg őket.

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!