Archívum

A feléért is egészen

90 éve született Bárdosi János (1933.05.10.–1983.08.17.) etnográfus

2023.05.11

A Vasi Múzeumbarát Egylet előadással egybekötött pódiumbeszélgetéssel adózott a szombathelyi etnográfus-skanzenológus, Bárdosi János emléke előtt születésnapja alkalmából.

Tanai Ibolya köszönti a megjelenteket

A vendégeket Tanai Ibolya, a Savaria Múzeum kommunikációs munkatársa, a beszélgetés vezetője köszöntötte, aki emlékeztetett: az idei évben, augusztus 20-án ünnepli megnyitásának 50. évfordulóját a Vasi Skanzen, amely alkalomra külön rendezvénnyel készül a múzeumi közösség. Felolvasta Bárdosi János leánya, Bárdosi Ibolya jelmeztervező személyes hangvételű levelét, majd átadta a szót dr. Illés Péternek (etnológus főmuzeológus, Savaria Múzeum, Néprajztudományi Osztály), aki felidézte Bárdosi János tevékeny életútját és munkásságát.

Beszélt a néprajzos muzeológus pályájának indulásáról. Megemlékezett a mintául szolgáló elődökről: Kárpáti Kelemenről, Pável Ágostonról és Dömötör Sándorról. Sokat megtudhattunk az 1958-ban induló 25 év munkájáról, aminek során Bárdosi szinte magát felőrölve megteremtette a modern szaktudományos néprajzi muzeológiát Szombathelyen, a gyűjteménygyarapítás és feldolgozás, valamint a népi építészeti kutatások terén. Kitekintést nyújtott a korszakban zajló társadalmi gyűjtőmunkáról, a Kádár-kori néprajzi muzeológiáról. Arról az útról is szólt, amely a Vasi Múzeumfalu létrehozásáig vezetett. Az előadó kiemelte: az 1973. augusztus 20-án megnyílt múzeumfalu nem csupán regionális, de nemzetközi szinten is kiemelkedő jelentőségű volt, még úgy is, hogy sajnos csak a programterv első üteme valósult meg életében. Bárdosi egészen haláláig aktívan dolgozott. Egyik utolsó munkája a vönöcki lakóház lebontása volt, felépítése azonban már az utódjaira várt.

M. Kozár Mária néprajzkutató előadást tart

Bárdosi Jánossal közös munka öt évéről (1979–1983) M. Kozár Mária néprajzkutató tartott pergő előadást. Felidézte az 1980-ban Felsőszölnökön végzett kutatómunkát, amelyhez Bárdosi által készített fényképfelvételeket mellékelt. M. Kozár Mária hozzátette: Bárdosi számíthatott rá, amikor a szlovén nyelvi akadályok, illetve a helyiek tartózkodásának leküzdésére volt szükség. Többet megtudhattunk a skanzen házainak utaztatásáról, a bontási és építési munkálatokról is.

A rendezvény második felében az előadókkal Tanai Ibolya izgalmas beszélgetést folytatott, amit a közönség soraiból többen: dr. Gráfik Imre, dr. Gyurácz Ferenc, Tóth Mihály és Zsoldosné Csidei Valéria visszaemlékezésekkel gazdagítottak. 

A beszélgetés során arról hallhattunk, hogy miképp zajlottak egy néprajzos muzeológus mindennapjai akkoriban, kiknek az összefogása kellett ahhoz, hogy a Vasi Múzeumfalu megvalósuljon, milyen környezeti és műszaki-technológiai feltételei voltak mindennek, illetve, hogy milyen jövőt szántak az ódon hangulatú kis faluszigetnek a város közepén.

Beszélgetés Bárdosi János emlékére

– „Egy muzeológusnak meg egy néprajzosnak nem 8 óra a munkaideje… és az ember agyában nincs kapu, hogy bezárja, hanem otthon is azon gondolkodik, hogy egy-egy feladatot hogyan oldjon meg. Ez egy életmód.” – mondta el M. Kozár Mária.

– „Egy régi néprajzos sokkal több időt töltött terepen, mint egy mai?” – fordult a kérdéssel dr. Illés Péterhez Tanai Ibolya.

– „Itt látni kell, hogy Bárdosi János 1965. évi munkajelentésében az szerepel, hogy 52 napot volt terepen. Ez kéthónapnyi távollét a múzeumtól. Ezzel pedig nem volt egyedül. Együtt volt azzal a nemzedékkel, akik falukutatást végeztek. … Nem látták előre, hogy mekkora munkát vállalnak. Bárdosi János hagyatékából – leányának köszönhetően – kaptunk egy nagyon kiemelkedő iratanyag együttest. 1400 oldalnyi kézirat van benne, több mint 350 fotó, képeslapok, levelek, 159 tudományos cetli. Mindez csak kiegészítése annak a hallatlan mennyiségű anyagnak, ami már a néprajzi irattárban van itt Szombathelyen.” – emelte ki dr. Illés Péter, megköszönve a múzeumnak tett nagylelkű felajánlást.

Mi, néprajzos-múzeológusok

Bárdosi János örökségének őrzése és a Vasi Múzeumfalu tovább építése és fenntartása a jelen és a jövő néprajzos-muzeológus nemzedékek feladata. Ortutay Gyula akadémikus 1973-ban elhangzott megnyitóbeszédének gondolatai máig hatók: „…őrizze a város a múltnak ezt a kis darabját, és valósítsa meg a fejlesztési tervnek mind a két szakaszát.”

A beszélgetés dr. Bándi Gábor múzeumigazgató búcsúztatójából vett idézettel zárult: „Ami meg kell, hogy maradjon bennünk, az a vele töltött napok számtalan apró gesztusa, tisztessége a tudományban, irtózása és megvetése mindennel szemben, amit hamisnak vagy félmegoldásnak ítélt. Nehéz kimondani, de félek, hogy sokan a kortársak és a követők között igazán csak a búcsú után fognak mérleget készíteni egy csendes, és egyszerre kemény, céltudatos élet eredményéről. … Fogadjunk legalább önmagunkban tisztességes munkát, figyelmet, és még több emberséget, hogy méltók lehessünk a rokon, a barát, a kolléga emlékének megőrzésére, s majd egyszer a tisztes megemlékezésére is.”

 

Szíves figyelmébe ajánljuk dr. Illés Péter tanulmányát: 

Akinek szívügye volt a Vasi Múzeumfalu. Idén lenne 90 éves Bárdosi János

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza