Archívum

Február 4-én Tóth Kálmán (Kami) dr. Kiss Gábor régészt köszöntötte a múzeumbogarak körében, aki egy kisebb könyvgyűjteményt, mi több, egy macskamúmiát is magával hozott. A foglalkozás fogalomfelhő készítésével indult. (Kukkants rá ITT!) Majd dr. Kiss Gábor a Smidt Múzeum régiségtárának létrejöttéről mesélt. A gyűjteménynek meglepő módon egy múmia is részét képezi, ami nem mellesleg dr. Smidt Lajos kedvencei közé tartozott. Az eredetileg tevének vélt állatról CT vizsgálatot követően derült ki kétséget kizáróan, hogy valójában törpekecske. Eredetét tekintve egyiptomi, kora a Kr. e. 3. századra tehető, tárolódoboza viszont feltételezhetően 19. századi hamisítvány, rajta hieroglifákhoz hasonló jelekkel. Dr. Kiss Gábor elmesélte a gyerekeknek a CT vizsgálat körülményeit.

Elmélyedve a témában, mindjárt megsokasodtak a kérdések. Mert a „Hogyan mumifikáljunk szakszerűen?” – gyakori kérdésre a mai napig nincs minden részletre kitérő válasz, bár Hérodotosz feljegyezte a mumifikálás 14 fázisát. Az sem elhanyagolható körülmény, hogy az elhunyt mennyire volt tehetős, illetve, ha állat volna, akkor miként volt becsben tartva. A Holtak könyvében egy felettébb fontos részlet olvasható a szájmegnyitás rítusáról. Vagyis, amikor a gyolcsba takart elhunytat „hagyják levegőhöz jutni” (amire egyértelműen nincs már szüksége), ám de illő, hogy a túlvilágon bemutatkozzék, ez pedig lezárt ajkakkal aligha lehetséges.

A történelem során több híres személyt is igyekeztek kisebb-nagyobb sikerrel megőrizni az örökkévalóságnak. Nagy Sándort például mézben, Nero szerelmét, Poppeát pedig olajban kívánták tartósítani. De a mumifikáció történhet akár természetes úton is. Így beszélhetünk száraz, nedves, és jégmúmiáról is. Utóbbira példa Ötzi. Hogy miként maradt ránk Szent István jobbja, az egy külön délutánt érdemelne.

A jó hangulatú foglalkozás során nem csak a törpekecskéről, hanem az úgynevezett szombathelyi múmiáról is többet megtudhattunk. Ez utóbbi Kuncz Adolfnak köszönhetően, oktatási célokra érkezett a városba. A 45 éves férfimúmia azonban „nem maradt helyben”: napjainkban a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében tartózkodik.

Úgy tűnik, hogy – kegyelet ide vagy oda –, a múmiákat „nem hagyják békében nyugodni. Itt nem csupán a sírkamrákat felbolygató rablókra gondolok, hanem arra a különös „társasági szórakozási formára” is, ami előkelő körökben még a 20. század elején is dívott. Ugyanis a múmiákat előszeretettel „csomagolták ki” egy-egy úri összejövetel „fénypontjaként”.

Ha ez gyomorforgatónak tűnik, talán jobb, ha nem is folytatom tovább e cikket. A következőkben arról olvashatnál, hogy a porított múmiák miként kerültek gyógyászati felhasználásra. De erről inkább a Dodó videóját ajánljuk a „múmia mokkáról”.

Figyelem! A film megtekintése 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott. Egyes részletei a nyugalom megzavarására alkalmasak.

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!