Archívum

Egyszer, még 2. éves egyetemista koromban az a nagy szerencse ért, hogy odajött hozzám a mindig vidám Rima, és megkérdezte: „Nincs kedved eljönni hozzám a húsvéti szünetre? Hozhatod a férjedet is.” Elakadt a lélegzetem, mert az minimum egy hét, és azt sem tudtam, hol lakik, ami még fontosabb, hogy mi ugye nem utazgathattunk engedély nélkül az országban. Mint kiderült, Rima Vilniusban lakott, és mivel akkoriban még szerettünk veszélyesen élni, másnap már csomagoltunk is, és órák múlva már belepottyantunk a mászlenyica közepébe.

Mit is mondhatnék ennyi év távlatából? A város csodaszép, egyfolytában Pécsre emlékeztetett, az utcákon éjjel-nappal vidám emberek jártak. Templomban is voltunk, az kevésbé kötött le. Aztán volt egy hatalmas ebéd, ami a mi lakodalmainkhoz volt hasonlatos. Közel harmincféle előétel: leves, húsok, pelmenyi és torták, sütemények tömkelege. Még egész másnap is azt ettük.

Ez az ünnep egészen a pogány időkig nyúlik vissza. Tulajdonképpen egyfajta télbúcsúztató, tavaszköszöntő. Ezen a héten már tilos volt a húsfogyasztás, de tejes ételeket lehetett enni, mint például vajat is. Valószínűleg innen ered az elnevezés is (mászló = vaj.)

Nálunk, Magyarországon ez idő tájt a fánk a hagyományos étel, addig az oroszoknál ilyenkor palacsintát sütnek minden nap. Reggel, amikor felkeltünk, már az asztalon állt halomban, mellette vagy tízféle lekvár, túró, tejföl, méz, kakaó- és még lágytojás is és a vaj. Ami érdekes, hogy a mászlenyica mind a hét napjának van külön neve és hagyomány is fűződik hozzá.  

A hétfő – a találkozás napja, a mászlenyica fogadása. Ezen a napon vendégségbe mentek és kisütötték az első palacsintát, amit aztán a szegényeknek adtak.

A kedd – a háztűznéző napja. A falvakban ezen a napon ismerkedtek a fiatalok; nem véletlen, mert a nagyböjt alatt tilos volt házasodni.

A szerda – a nyalánkság napja. Az anyósok ilyenkor a vejüknek sütötték a palacsintát. Úgy tartották, hogy minél gazdagabb volt az asztalteríték, annál jobban kedvelte az anyós a vejét.

A csütörtök – a mulatás napja. Ettől a naptól kezdődött a „széles mászlenyica”, amikor már tilos volt a munka, az emberek csak szórakoztak, játszottak, táncoltak, énekeltek az utcán. Ha még volt hó, hóvárat építettek, két csapatra oszlottak: gyalogosokra és lovasságra. A gyalogosok védték a várat, a lovasság pedig megpróbálta szétrombolni. Nekünk sajnos nem sikerült ilyen játékban részt venni, mert nem volt hó.

A péntek – az anyós est. Ezen a napon a vő látta vendégül az anyósát palacsintával. A móka kedvéért a kedves mama nem egyedül ment, hanem barátnőivel, hogy eldicsekedjen előttük a vejével.

A szombat – a sógornők összejövetele. Ilyenkor a feleségek meghívták magukhoz a férj rokonságát, elsősorban a sógornőket. (Mi volt vajon a menü? Palacsinta!)

A vasárnap – a búcsúztatás. Elkezdődött a nagyböjtre való felkészülés. Az emberek bocsánatot kértek egymástól, megemlékeztek halottaikról. Elfogyasztották az összes ennivalót, és ami megmaradt, elégették. Rendet raktak, majd elmentek a gőzfürdőbe. Az ünnep a mászlenyica bábu elégetésével végződött, a hamvát pedig szétszórták a szántók felett, hogy bőséges legyen a termés.

(Csak a rend kedvéért jegyzem meg, hogy amiért Rimáéknál bőséges volt a „hústermés”, azt azzal magyarázták, hogy akkorra esett a nagymama 80. születésnapja, és nem akartak szégyenben maradni olyan ritka és különleges vendégek előtt, mint mi.)

Szamo száboj razuméetszjá! (Magától értetődik!)

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!