Archívum

Buzás Etelka ez alkalommal is széles mosollyal, nagy szeretettel invitálta be a szergényi néprajzi gyűjteménybe vendégeit. Az otthonos hangulatú tárlat még azok számára is tartogatott meglepetést, akik nem első alkalommal jártak benne. Elkészült ugyanis egy új kamarakiállítás, ami a régi iskolák világába repíti a látogatót, nem csupán fényképek, okmányok, hanem relikviák tapintható, tapasztalható valósága által. Ami a fiatalabbaknak újdonság erejével hathat, az az idősebbek számára nosztalgikus: a robosztus, faragott iskolapadba ülni, vagy tollat tintába mártva óvatosan, paca nélkül formázni a betűket. Az egykori tanárlakban berendezett kiállítás bejárását követően a szergényi evangélikus egyházközség gyülekezeti termében folytatódott a délután.

Kovács Eszter levéltáros, a MNL Vas Megyei Levéltára munkatársa sajnos nem lehetett jelen a rendezvényen, de elküldte az általa összeállított előadásanyagot, amelyet Tóth Kámán, a szergényi Örökségőr táborok kezdeményezője olvasott fel és vetített le. Az előadást megelőzően Tóth Kálmán beszámolt a táborok 5 évének eredményeiről, majd átnyújtotta Buzás Etelkának a néprajzi gyűjtemény több mint 1300 tárgyának fényképfelvételét és gondos leírását tartalmazó, 166 oldal terjedelmű leltárkönyvet. Haszonnal forgatható, ha elbizonytalanodnának a vendégek egy-egy tárgy neve, rendeltetése kapcsán. Bízunk abban, hogy bele-bele pillantva a sorok mögül kiviláglik az a szeretet is, amellyel a gyűjtemény nyilvántartása elkészült.

Kovács Eszter levéltáros tanulmányát tehát Tóth Kálmán tolmácsolta a közönségnek. Az előadás a szergényi születésű Kiskos István (1874–1945), egykori szombathelyi polgármestere hivatali idejének legnehezebb időszakára koncentrált, de a magánélet néhány momentumát is felvillantotta. Kiskos István a szombathelyi Premontrei Gimnázium növendéke volt, jogi tanulmányait követően aljegyzőként, főjegyzőként, tanácsnokként, 1908-tól már helyettes polgármesterként vállalt részt Szombathely életében. A visszavonuló, gyengélkedő Brenner Tóbiást váltotta a politikai porondon. Egy, az élet szinte minden területére kiterjedő városfejlesztési programot dolgozott ki, legyen szó akár a hivatali ügyintézésről, iparról, infrastruktúráról, akár az egészségügyről, oktatásról. Törekvéseit azonban az 1. világháború kirobbanása kettétörte. Az 1915. december 18-án tartott tisztújító közgyűlésen így fogalmazott:

Kezdetben a háború gyors befejezésében bízva a fontosabb kérdések döntéshozatalát későbbre halasztotta (a képviselők közül többen honvédelmi kötelezettségeiknek tettek eleget), hamarosan azonban teljesen más irányt kellett kidolgoznia a város számára. Az emberséges, szociálisan érzékeny politikus egyik legfontosabb feladata a város élelmezésének, ellátásának megoldása lett. (Szombathely lakossága ekkor 30 ezer főre volt tehető.) Kiskos István felügyelte a gabona és liszt ellátást, bevezette a jegyrendszert, támogatta a húsipart sertéshizlalda felállítatásával, szabályozta a tej, tojás és egyéb élelmiszerek ipari felhasználását, szorgalmazta gr. Batthyány Lajos polgárdi uradalmán történő zöldségtermesztést, kiskertek létrehozását, továbbá 1918-ban nehézségekbe ütköző tűzifa ellátás megoldásáról is gondoskodott.

Az előadás második fele Kiskos István a korszakban történt két nagy beruházására tért ki részletesebben. Az egyik, az új közkórház, (a későbbi Markusovszky Kórház) létrehozása volt, amelyet 1929. szeptember 1-jén Horthy Miklós és felesége, valamint Vass József népjóléti miniszter avatott fel. A kórház építésének körülményeiről, a város által felvállalt anyagi terhekről, majd pedig a megvalósításról, a felszereltségről is képet kaphatott a hallgatóság. A második vállalkozás egy korszerű közvágóhíd létrehozása volt, aminek megépítésére a Mayer-féle motorgyár területén került sor.

Kiskos István törekvései nem maradtak visszhang nélkül. Népszerűségét példázza, hogy szolgálati idejének lejárta után (1925) „visszatapsolták”, hogy „az általa kezdeményezett beruházási munkálatokat továbbra is ő vezesse és fejezze be.” 1925-től pedig magyar királyi kormánytanácsosnak nevezte ki a kormányzó. Hivatali ideje azonban nem volt feszültségmentes. 1927-ben a városi pénztár alkalmazottai körében adócsalásra derült fény. Az ügyben folyó jogi procedúra csak jóval Kiskos nyugdíjba vonulása után, 1934-ben zárult le véglegesen. A város lakosságának iránta támasztott bizalmát jelzi, hogy 1930. októberében ismét polgármesteri pozícióra jelölték. A tisztségről országgyűlési képviselői jelöltése okán október 3-án mondott le. 1930 októberében országgyűlési képviselőnek választották.  A szombathelyi közgyűlés október 16-án ünnepélyes keretek között a város díszpolgárává fogadta, majd elbúcsúztatta hivatalából. Minden nehézség ellenére a korszak pozitívan értékelte Kiskos István munkásságát.

Ha e rövid tudósítás felkeltette Olvasóink érdeklődését, ezúton ajánljuk Kovács Eszter a Vasi Szemlében megjelenő tanulmányát. Ha viszont valaki a szegényi gyűjteményre kíváncsi, böngésszen honlapunk archívumában, illetve ha teheti, látogasson el oda személyesen!

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!