ArchÃvum
Ásó és malomkő
Régészeti kincsek nyomában
Feltöltve: 2018.10.03
Kora délutáni csúcsforgalom a szombathelyi autóbusz pályaudvaron. Kezdődik a hétvége, hazatérnek a vidéki diákok. A 20-as kocsiállásnál is sokan gyülekeznek, de néhány fiatal meglepő módon nem cipel iskolatáskát. No lám, hiszen ezek a múzeumbogarak! De vajon hova utaznak, amikor klubfoglalkozáson lenne a helyük?
Nem, nem lógásról van szó: a Dozmat határában folytatott leletmentő ásatásra szeretne eljutni a szülőkkel, múzeumbarátokkal kiegészült társaság. Rövid egyeztetés telefonon Kiss Péterrel, a kutatást vezető régésszel, majd (természetesen) élőszóban a buszvezetővel, aki a kedvünkért beiktat egy menetrenden kívüli megállót a feltáráshoz vezető bekötőútnál. Nyarat idéző napsütésben sétálunk célunk felé, amelyet hatalmas földmunkagépek sorfala közt érünk el. Megdöbbentő a látvány, amit a gépek takarásából eddig nem észleltünk: a régészeti szelvényekben számos kisebb-nagyobb méretű, kibontott gödör tűnik elénk.
Kiss Péter a fedélként és raktárhelyiségként is használt konténerhez vezet minket. Itt nem csupán első kézből ismerkedhetünk meg néhány tárgyi lelettel, de a régészeti feldolgozó munka folyamatáról is információkat kapunk. Habár a csiszolt kőbalta, az ügyesen kialakított agyagkanál, vagy a csőtalpas tál már ismerős számunkra a Savaria Múzeum régészeti kiállításaiból, mégis van valami kellemesen borzongató érzés abban, hogy a mintegy 7000 éves ősi hagyatékot az előkerülés helyszínén tarthatja kezében az ember.
Elindulunk a dozmati dombvonulat felé, talpunk alatt csak úgy porzik a száraz talaj. Földdepó és tükörsimára dózerolt felszín jelzi: itt már épül a tervezett víztározó.
Apropó, víz! Kiss Péter egy jókora, vízzel teli gödörhöz vezet minket. Itt vágták át a föld alatt húzódó római kori vízvezetéket, amelynek kőboltozatos építménye kb. 250 méter hosszan követhető. Ez az aquaeductus látta el ivóvízzel az ókori Savariát. A korabeli szakemberek munkáját dicsérő tény, hogy az építmény aljzatának kiemelésébe a markológépnek úgymond „beletörött a foga”.
Néhány percnyi szünetet kérünk vezetőnktől, hogy a Muzsla-forrás friss vizével felfrissülve folytathassuk a sétát. Elhaladunk a ma használatos betoncsövek mellett, egy pillantást vetünk a készülő víztározó leendő zsilipjeire. Valaki az órájára pillant: „Hoppá, most késtük le a fél 5-ös buszt!” Az így nyert fél órának, és Kiss Péter türelmének köszönhetően megtekinthetjük a 13. századi vasércpörkölő gödröket, a lelőhelyéről még ki nem emelt római kori malomkövet valamint a középkori és őskori lakóházak, műhelyek kibontott gödreit. Sőt arra is marad időnk, hogy néhány szót váltsunk az ásatási munkásokkal, köszönetet mondjunk Kiss Péternek a vezetésért és búcsúzóul kedvező időjárást, további szenzációs leleteket kívánjunk neki.
