Eseménynaptár

A Vas megyei településképek egykor és napjainkban

a „létező szocializmus” életvilágai

Feltöltve: 2022.09.07

2022. September 14. Wednesday 17:00 óra

Kiállítás zárórendezvényre invitáljuk a MNL Vas Megyei Levéltára kiállítótermébe. A helyszínen Bajzik Zsolt főlevéltáros tart filmvetítéssel egybekötött tárlatvezetést.

A Vas megyei településképek egykor és napjainkban

1984 márciusában a Hazafias Népfront Országos Elnöksége nagyszabású országfényképezési akció elindításáról döntött. A „Magyarország fényképeken 1985-ben…” elnevezésű mozgalom életre hívása érdekében megkereséssel fordultak az 50.000 főnél kisebb települések lakossághoz, tanácsi vezetőkhöz, egyesületekhez, művelődési intézményekhez, a fotószakkörök és a honismereti mozgalom tagjaihoz, hogy vegyenek részt a meghirdetett „országfotózás” megvalósításában. A kezdeményezés célját forrásanyag gyűjtésében határozták meg, hogy „az utókor számára dokumentum-értékűen maradjon fenn településeink arculata.” A meghirdetett program keretében arra törekedtek, hogy az ország minden településéről pontos adatokkal ellátott fényképsorozatok készüljenek, és a fotók negatívjait, azok nagyításait a helyi tanácsok, a megyei közgyűjtemények és az Új Magyar Központi Levéltár őrizze meg. A Honismeret című folyóiratban, az országos és a megyei napilapokban közzétett felhívás nyomán helyi fényképészek, amatőr fotósok, könyvtárosok, honismereti aktivisták járták végig és örökítették meg a településeket. 1985 elején a sajtóban arról írtak, hogy ezer településen már megkezdték a fényképezést, és további helyeken a munka szervezését. 1985 januárjában elsőként Csávoly, Győrság és Esztár községek adták át megőrzésre az elkészült negatívokat és nagyításokat az Új Magyar Központi Levéltárnak. Ezt követően a közgyűjteményben egy kamarakiállításon mutatták be a Hajdú-Bihar megyei Esztár községről készült több száz képet. A későbbiekben beérkezett tekintélyes mennyiségű fényképanyagból gyűjteményt hoztak létre, amely napjainkban a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárában a „XXXII. 12. Magyarország 1984-ben, felszabadulásunk 40. évében” elnevezésű fond 95 dobozában található. Az 1980-as évek vidéki Magyarországát megörökítő fotók olyan egyedülálló kordokumentumok, amelyeket a nagyközönség eddig még soha nem láthatott.

Az országfotózási mozgalomba Vas megye településeinek jelentős része is bekapcsolódott. A megfelelő előkészítés után a szorgos önkéntesek – korabeli elnevezéssel „társadalmi munkások” – fényképezőgéppel a kezükben épületenként, vagy 50 méterenként lencsevégre kapták az utcákat, házakat. A feladat elvégzése során egységes adatlapon dokumentálták a felvételeket. A filmek, az előhívás és a fotópapírok költségeit a helyi tanácsok vállalták magukra. A Hazafias Népfront Vas megyei Bizottságához 1986. február 15-ig kellett beküldeni az előhívott filmtekercseket, a levelezőlap nagyságú fényképeket és a jegyzékeket, a készítők neveivel együtt. A fotókból egy sorozatot ajánlatosnak tartottak helyben megőrizni, hogy az a későbbiekben kiállítás, vagy iskolai helytörténeti munka céljára rendelkezésre álljon. Vas megyéből – mostani ismereteink szerint – 90 településnél többről készültek fekete–fehér felvételek. E múltidéző fotók a polgármesteri hivatalokban napjainkra sajnos csak elvétve maradtak fenn, az MNL Vas Megyei Levéltárába pedig egyáltalán nem kerültek be. Szomorú az a történet, hogy a 2010-es évek elején a fényképanyag kallódó, pusztuló töredékeire – többek között Celldömölk, Szarvaskend, Vasalja fotódokumentációjának egy részére – az egykori szombathelyi huszárlaktanyában, a szeméthalmok között találtak rá a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum munkatársai.

2021-ben a Magyar Nemzeti Levéltár és a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum egy közös projekt keretében határozták el, hogy a megyei levéltárakban kiállításokat rendezzenek a fennmaradt képanyagokból. A bemutatók célja, hogy a MNL központi gyűjteményét a helyben található fotóanyag felhasználásával kiegészítve olyan tárlatok jöjjenek létre, amelyek az 1980-as évek vidéki életének hétköznapjait, településképét mutatják be.

Az MNL Vas Megyei Levéltára kiállítása három település – Gencsapáti, Vasvár és Vép – fényképeit állítja a középpontba. A tablók a fényképek egy részét olyan módon mutatják be, hogy az 1984–1985. évben készült felvételek mellé párosítva láthatók a napjainkban készült fotók is. A kiállítás így lehetőséget ad arra, hogy a mai állapotokkal összehasonlítva a látogatók megismerhessék a 20. század második felének építési szokásait, háztípusait, az épületek vidékenként változó díszítéseit. A digitális technikának köszönhetően érintőképernyős monitoron megtekinthetők a többi Vas megyei településről készült felvételek is. A falvak jellegét meghatározó épületekről településenként készült egy válogatás, továbbá egy megyei tematikus összeállítás. A fotók képet adnak a korabeli orvosi rendelőkről, gyógyszertárakról, az oktatási és kulturális intézményekről, a kereskedelmi egységekről, tanácsi épületekről, tűzoltószertárakról, szakrális emlékekről, templomokról, a különböző tájegységek népi építészetéről és a korszakra jellemző ún. „Kádár-kockák” világáról.

A községek arculatának és hétköznapjainak megörökítését célzó kiváló ötlet gyakorlati megvalósítása nem sikerült tökéletesen, mert a fotókat sok esetben nem tudták jó minőségben és megfelelő módon kivitelezni. A képek gyakran életlenek és rossz minőségűek, mivel azokat többségében „lelkes amatőrök” készítették. Ennek ellenére ezek a fotók az utókor számára rendkívül értékesek, mivel a késő Kádár-rendszer utolsó lenyomataként a települések mindennapjait és olyan egyedi részleteit örökítették meg, amelyek a 21. század elejére sok esetben eltűntek, vagy teljesen átalakultak.

Bajzik Zsolt


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza