ArchÃvum
A szökés
Kornyilov tábornok bravúrjáról a bogárklubban
2018.11.12
Az 1. világháború idején sok hadifogoly döntött úgy, hogy nem várja ki a szabadon bocsátás beláthatatlan dátumát. Ti hogyan szöknétek meg egy hadifogolytáborból? – tette fel a kérdést a múzeumbogaraknak dr. Major Gyöngyi.
Rövid időn belül akciófilmbe illő válaszok érkeztek a gyerekek részéről.
Páran az őrök lefegyverzését javasolták, hogy aztán a lelövést kockáztatva, repülőgépen kíséreljék meg az anyaországba való visszajutást. Mások békésebb módszerekben gondolkodtak: a fogva tartók megvesztegetését, vagy az egyezségkötést látták célravezetőnek.
Akár így, akár úgy, kétségtelen, hogy a szökés gondolata minden hadifogoly fejében ott lappangott. A gyerekek fantáziadús ötleteinek megvitatását Tóth Kálmán múzeumpedagógus rövid vetítéssel kötötte össze, ismertetve a Nagy Háború azon hadműveleteit, amelyek következtében tömegesen estek fogságba a hadviselő felek katonái.
A ráhangoló beszélgetés után dr. Major Gyöngyitől megtudták a gyerekek, hogy az egyik legbravúrosabb szökés Lavr Georgijevics Kornyilov tábornok nevéhez fűződik, akiről felettese, Bruszilov tábornok „A cár árnyékában” című kötetének lapjain így emlékezik: „Bátor ember volt, aki nyilvánvalóan elhatározta, hogy a háború folyamán nevet szerez magának. Mindig elöl volt, és ezzel megnyerte a katonák szívét, a katonák szerették […] nem voltak tisztában cselekedeteivel, de mindig látták a tűzben, és becsülték bátorságáért.”
Kornyilov, aki szökése után, a polgárháborús időkben az orosz történelem egyik fontos szereplőjévé vált, a gorlicei áttörés során, amelyben az általa vezetett 48. hadosztály gyakorlatilag megsemmisült, 1915. április 29-én az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének fogságába esett. Hogy az ostffyasszonyfai hadifogolytáborban raboskodott volna, arra konkrét bizonyítékok nincsenek, ellenben egy neki tulajdonított sarkantyút őriz a Smidt Múzeum.
Dr. Major Gyöngyi, Kornyilov tábornok korántsem eseménytelen előéletének – szegénysorból történő felemelkedésének, felfelé ívelő katonai pályafutásának – elbeszélését követően beavatta a gyerekeket a kalandos szökés részleteibe.
A tábornok nem fogolytáborból, hanem a kőszegi katonai kórházból lépett le, ahova úgy került, hogy betegnek tette magát.
Addig valószínűleg az alsó-ausztriai Neulengbachban, majd Lékán (ma: Lockenhaus, Ausztria), az Esterházy-kastélyban tartották fogva. A kórházba érkezve Kornyilovot az épület 2. emeletén lévő tiszti szárnyban helyzeték el. Őrzői tisztában voltak szökési szándékával, hiszen korábban már kétszer hiúsították meg ez irányú kísérleteit.
A szigorú őrizet ellenére a tábornok több embert is beszervezett szökésének előkészítésébe. Frantisek Mrniak, cseh nemzetiségű szanitéc hamis igazolványokat szerezett, amelyeket Stefan Laczkovics és Németh István névre állított ki, majd mindkettőhöz kreált egy-egy, Karánsebesre (ma: Caransebeș, Románia) és – a gyanú eloszlatása végett – vissza is érvényes utazási engedélyt. Ezeken kívül parancsot hamisított arról, miszerint az a megbízatása, hogy szökött hadifoglyok után kutasson a Karánsebes körüli erdőkben. Gutovszkij doktor, orosz hadifogoly, aki ügyeletes orvosként dolgozott a kőszegi hadikórházban, a szökés előtti estén elérte, hogy a „beteget” ne ellenőrizzék óránként. Ellenben az őrséget a külső és belső kapuknál megerősítették.
Bár az előzményeket és a folytatást többféleképpen rekonstruálják a kutatók, bármelyik változatot nézzük, olyan érzésünk van, mintha egy Dumas regényt olvasnánk. Valószínűleg 1916. augusztus 11-én délben Kornyilov a mosdó ablakán kiugorva eljutott a kőszegi hadikórház gyógyszertárába, ahol segítői osztrák katonai egyenruhába öltöztették, leborotválták a bajuszát és egy ál-anyajegyet biggyesztettek az arcára. A tábornok felvett egy sötét szemüveget és pipát dugott a szájába. Eközben már egyik bajtársa feküdt a „beteg” ágyában, akit a parancsnak megfelelően Gutovszkij doktor rendszeresen látogatott. Frantisek Mrniak is k.u.k egyenruhát öltött magára.
A kórház megerősített őrsége nem fordított figyelmet a két távozóra. A tábornok és a szanitéc, immár Stefan Laczkovics és Németh István, a kőszegi vasútállomásra siettek, ahol felszálltak a szombathelyi vonatra. A vasi megyeszékhelyről még aznap Győrbe, majd Budapestre utaztak, ahol a katonai szálláson töltötték az éjszakát. Ne feledjük, hogy tábornokunk több nyelven beszélő, rendkívül intelligens ember volt és a soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében nem számított szokatlannak a német szavakat szláv akcentussal kiejtő személy. A szökevények a fővárosból Kecskeméten, Szegeden és Temesváron át még aznap eljutottak Karánsebesre.
Kornyilov és társa szökését akkor vették észre a kőszegi hadikórházban, amikor Kornyilovék már túl voltak a számukra a legveszélyesebb pontokon. A téma egyik orosz kutatója a körözésükre kiadott táviratot így közli:
„Kormány-távirat, a Belügyminisztérium részére, Budapest. A kőszegi hadikórházból megszökött Kornyilov Lavr hadifogoly tábornok. Minden valószínűség szerint megpróbál eljutni Romániába. Személyleírás: 45 éves, középmagas, hosszúkás, vékony arcú. Lapos orrú, széles szájú, barna arcú. Szeme, haja, éles szakálla fekete. Németül, franciául és oroszul beszél. Valószínűleg civil ruhában van. Vele együtt szökött Frantisek Mrniak tisztiszolga, cseh, kék szemű, szőke. Hosszúkás arca van és dús bajusza. A bal kezén egyik ujja béna, reumás betegség miatt. Cseh nyelven beszél, és németül nagyon rosszul. Ez utóbbi szökevény valószínűleg segédkezett, több orosz hadifogollyal egyetemben a tábornok megszöktetésében. Ez derül ki a Trebnicben élő apjának írott levélből, mely szerint 20000 korona jutalom fejében segített megszöktetni egy tábornokot. Országos Rendőrségi Főparancsnokság.”
A szökevények a karánsebesi pályaudvaron átjutottak az okmányellenőrzésen, éjszaka egy közeli dombon civil ruhát öltöttek, majd gyalogszerrel Románia felé vették az irányt. Innentől kezdve számos változatban mesélik el a kutatók a történteket. Mi maradjunk annyiban, amennyit maga Kornyilov elárul erről a nővérének 1916 novemberében írt levelében:
„…nem írok a szökésemről, bár az újságokban sok mindent olvashattál. Szemen szedett hazugság minden. Adja isten, hogy előbb-utóbb találkozzunk, mindent elmesélek. Csak annyit akarok mondani: megtapasztaltam, hogy háború, fogság és menekülés idején vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor csak a csoda, vagy Isten segítsége menthet meg a haláltól. Voltak ilyen pillanataim…”
A foglakozás végén v. Fonyódi László megmutatta a gyerekeknek az első világháború és az orosz polgárháború időszakának néhány kitüntetését, majd Tóth Kálmán vezetésével dokumentumelemzés következett. Kiderült, hogy a kézbevett korabeli iratok tartalmaznak-e szökésre, az ostffyasszonyfai hadifogolytáborra, vagy a hadifoglyok életkörülményére utaló adatokat, információkat.
Az élményszerű ismeretszerzésre ezúttal is a „Barakkváros foglyai” című projekt keretében, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány pályázati támogatásával nyílt lehetőség.
